Tiszasas, Kossuth Lajos 3

Felállítás2001. április 27.

Hársch Ferenc
2014.08.26. 12:56
A 2000. évi közép-tiszai rendkívüli árvízvédekezés egyik, töltésszakadással fenyegető jelensége volt a tiszasasi buzgár.
A buzgár rendkívüli hevessége az, ami elsősorban figyelemre méltó. Az ellene való védekezés 16 napjából az első 6 nap volt rendkívül kritikus. A védekezés során szinte minden helyzet bekövetkezett, ami ilyen helyzetben előállhat – hirtelen kitörés, heves anyagkihordással, a vízoldalon bemeneti nyílás, vízhozam pulzálás, a töltéskorona részleges beszakadása.

A heves buzgárjelenség az érintett árvízvédelmi szakaszon addig észlelet legnagyobb vízállás felett következett be, tetőzés közeli helyzetben, 2000. április 18-án.
A védekezés megszervezését a szakasz védelemvezetés rövid időn belül végrehajtotta: elsőként katonaságot vetettek be az ellennyomó medence kiépítésére, majd a közeli település (Tiszasas) lakosságát is igénybe vették mint közerőt.
A rendkívüli erőfeszítés eredményeként a védekezés 6. napjára elhárult a töltésszakadás veszélye. A védekezés csúcsidőszakában 100-150 fő vett részt a mű építésében, közvetlenül vagy közvetve (vízügytől, honvédségtől, a környező településekről), igénybe véve számtalan katonai és egyéb szállító és vízi járművet.
A védelmi műbe mintegy 30.000 db homokzsákot építettek be.
A tiszasasi buzgárra nem illeszthető rá egyértelműen a ma ismert buzgár-hipotézisek egyike sem, azoknál összetettebb jelenséggel álltunk szemben.
- Horváth Emil árvízvédelmi csoportvezető, Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság -

Egy évvel a nagy árvíz után, a Millenniumi ünnepségsorozat keretében egy emlékparkot hoztak létre Tiszasason, ahol 2001. április 27-én avatták fel az emlékművet. A díszkút közepén a buzgárt megfékező monumentális védművet ábrázoló kompozíció látható.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/VizugyiKonyvek_218/?pg=188&layout=s&query=Tiszasas%20%22buzg%C3%A1r%20eml%C3%A9km%C5%B1%22

Cím alapján hasonló

"Buzgár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszasas
Feltöltő
Azonosító
177159
Feltöltve
2014.08.26. 12:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 14.08.26. 12:45

"Buzgár-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszasas
Feltöltő
Azonosító
177160

177161

177163

177166

177168

177162

177164

177165
Feltöltve
2014.08.26. 12:45
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 14.08.26. 12:45

"Buzgár-emlékmű" c. alkotás fotói

A buzgár megjelenése.
Alkotó
Település
Tiszasas
Feltöltő
Azonosító
177167
Forrás
http://www.gtt.bme.hu/gtt/oktatas/feltoltesek/BEMEEOGTAV39/8._eloadas_arvizvedekezes_magyarorszagon.pdf

Védekezés.
Alkotó
Település
Tiszasas
Feltöltő
Azonosító
177169

Győzelem a buzgár felett.
Alkotó
Település
Tiszasas
Feltöltő
Azonosító
177170

2021. 06. 13.
Alkotó
Település
Tiszasas
Feltöltő
Azonosító
446305
Feltöltve
2021.06.18. 10:07
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 21.06.18. 10:07
2021. 06. 13.
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.06.18. 10:07
1 új fotót töltöttem a "Buzgár-emlékmű" műlaphoz
14.12.02. 12:29
A "Buzgár-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.26. 12:56
Hársch Ferenc publikálta "Buzgár-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.