Berekböszörmény, Köztársaság tér
Archív képek

Angol cím:War Memorial

Berekböszörmény
Köztársaság tér
Az alkotás a Köztársaság téren kialakított kis parkban áll.

Avatás1927. június 12.

Aerdna
2014.08.25. 20:01
Egy olyan Bory alkotás, melyről az eddigi kutatóknak nem volt tudomása: Berekböszörmény I. világháborús emlékművét 1927. június 12-én avatták fel.

Az alkotás katonaalakja egy ismert emlékművön, a dunapentelei (ma Dunaújváros része) hősök szobrán már ismertté vált. Mint katalógus emlékmű, eltér az 1924-ben avatott alkotástól. A berekböszörményi katona ugyanúgy támaszkodik a fegyverére, mint a dunapentelei, azzal a különbséggel, hogy bal keze van fölül, míg társának a jobb keze látható így. A dunapentelei katona kicsit oldalra fordítja fejét, a berekböszörményi pedig előre néz, tekintetük azonban ugyanazt fejezi ki: szomorúságot, fáradtságot, elkeseredettséget. A dunapentelei katonának rövid a kabátja, a berekböszörményié hosszú. Bory Jenő egy harmadik változatot is tervezett, ott a katonának nem sapkája, hanem sisakja van.

Az alkotás eredetileg az út felé nézett, azonban később elfordították, mintegy negyvenöt fokkal. Eredetileg kovácsoltvas kerítés vette körül, ma nyírt sövény veszi körül a szépen kialakított teret. A tér sarka felől lehet bejutni a parkosított területre. Az eredeti talapzatot kiegészítették, felújították, és a régi táblák sem láthatók már rajta. A két világháború áldozatainak neveit a talapzat folytatásaként, azzal azonos magasságban kialakított oldalsó táblákon sorolták fel.

A talapzat felirata:
„1914-1918 1939-1945
Az első és második világháború berekböszörményi hőseinek emlékére emeltette Berekböszörmény lakossága.”
Források:
Magony Imre: Bory Jenő, 71. o.
Hősi Emlék Adatbázis – Berekböszörmény

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177005
Feltöltve
2014.08.25. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:40

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177006
Feltöltve
2014.08.25. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177007
Feltöltve
2014.08.25. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:41

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177008
Feltöltve
2014.08.25. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:43

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177009
Feltöltve
2014.08.25. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:45

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177010

177011
Feltöltve
2014.08.25. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:45

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177012
Feltöltve
2014.08.25. 19:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:48

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177013

177014
Feltöltve
2014.08.25. 19:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:56

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
333190
Fotózva
2013. május
Évszám
2013
Feltöltve
2018.11.27. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 21:38
2013. május
2013

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

képeslap részlet
Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177015
Forrás
postcards.arcanum.hu
Feltöltve
2014.08.25. 19:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:56
Archív felvétel
képeslap részlet

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Település
Berekböszörmény
Feltöltő
Azonosító
177016
Forrás
postcards.arcanum.hu
Feltöltve
2014.08.25. 19:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.25. 19:56
Archív felvétel
képeslap
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.17. 12:24
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.27. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.08.25. 20:01
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.