A történelmi városháza allegorikus freskói

Lőcse (Levoča), Námestie Majstra Pavla 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Polgári erények allegóriája

Lőcse (Levoča)
Námestie Majstra Pavla 2.
Főtér

Felállítás1615

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2014.09.14. 19:43
"A városháza épülete eredetileg gótikus volt, ebből csak a déli bejárat maradt meg. Az 1550-es tűzvész semmisítette meg a városi levéltárral együtt. Megsemmisítő tűzesetek voltak az 1561-es és 1599-es években is. Ezután építették meg a kőpilléreket és árkádokat a déli és nyugati oldalon, ezt 1615-ben fejezték be. Ebből az időből valók a déli homlokzaton a polgári erényeket szimbolizáló nőalakok is: mégpedig a mértékletesség, óvatosság, bátorság, türelem, igazságosság jelképei, és a felirat: „A békében a városok kivirágzanak, a háborúban hanyatlanak”. 1893-1895 között jelentősen átépítették. Ekkor a sarokoszlopokat pillérekkel erősítették meg, és ekkor építették az emeleti szintet és a fedélszék oromzatát Schulek Frigyes budapesti építész, műegyetemi tanár tervei alapján német reneszánsz stílusban. A városháza hiteles díszletként szolgált Mikszáth Kálmán: Fekete város c. Lőcsén játszódó történelmi regényéből készült film és a Jánosik c. film forgatásakor."
Jelenleg a Szepesség Múzeum működik az épületben.
Források:
http://www.locseitemeto.eoldal.hu/cikkek/varosnezes.html
http://slovakia.travel/hu/snm-a-locsei-szepesseg-muzeuma
http://www.slovenskyraj.sk/vylety/levoca/hu.html

Cím alapján hasonló

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
176815
Feltöltve
2014.08.23. 22:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.23. 22:18

176816

Temperantia = hidegvér mérséklet önuralom mértékletesség
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
177852
Feltöltve
2014.08.31. 16:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/400 • ISO64

Dénes Ildikó 14.08.31. 16:59

Prudentia = körültekintés, megfontoltság, mérlegelés
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
177853

Fortitudo = erő, erély, bátorság, vitézség
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
177854

Patientia = türelem, kitartás, tűrés, elnézés, béketűrés
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
177855
Feltöltve
2014.08.31. 17:00

Dénes Ildikó 14.08.31. 17:00
Patientia = türelem, kitartás, tűrés, elnézés, béketűrés

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Justitia = igazságosság, jóság, méltányosság
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
176865
Feltöltve
2014.08.24. 16:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.24. 16:31
Justitia = igazságosság, jóság, méltányosság

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
176814
Feltöltve
2014.08.23. 22:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.08.23. 22:17

176813

176812
Feltöltve
2014.08.23. 22:16

Dénes Ildikó 14.08.23. 22:16

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369864
Feltöltve
2019.08.19. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 14:45

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Temperantia = hidegvér mérséklet önuralom mértékletesség
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369865
Feltöltve
2019.08.19. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 38.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 14:45
Temperantia = hidegvér mérséklet önuralom mértékletesség

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Prudentia = körültekintés, megfontoltság, mérlegelés
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369866
Feltöltve
2019.08.19. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 34.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 14:45
Prudentia = körültekintés, megfontoltság, mérlegelés

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Fortitudo = erő, erély, bátorság, vitézség
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369867
Feltöltve
2019.08.19. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 34.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.08.19. 14:45
Fortitudo = erő, erély, bátorság, vitézség

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Patientia = türelem, kitartás, tűrés, elnézés, béketűrés
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
369868

369869

Archív fotók

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
194935
Feltöltve
2015.02.08. 22:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hollóházy Ildikó 15.02.08. 22:44
Archív felvétel

"A történelmi városháza allegorikus freskói" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Lőcse (Levoča)
Feltöltő
Azonosító
195291
Feltöltve
2015.02.12. 21:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/13 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.02.12. 21:02
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.08.19. 14:45
6 új fotót töltöttem az "A történelmi városháza allegorikus freskói" műlaphoz
15.02.12. 21:02
1 új fotót töltöttem az "A történelmi városháza allegorikus freskói" műlaphoz
15.02.08. 22:44
1 új fotót töltöttem az "A történelmi városháza allegorikus freskói" műlaphoz
14.09.14. 19:43
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A történelmi városháza allegorikus freskói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.