Nagykálló, Szabadság tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Ellopták, eltűnt


Elbontás2023
Felállítás2014. augusztus 9.


Holik Eszter
2014.08.24. 22:29
Felavatták Ratkó József költő szobrát Nagykállóban a Szabadság-téri szökőkút mellett a Ratkó József-emlékév keretében szervezett ünnepségen.

A József Attila-díjas Ratkó József 1936. augusztus 9-én született Pesterzsébeten. Iskoláit a fővárosban végezte. Verseit 1955-től közölték az országos folyóiratok, első kötete Félelem nélkül címmel jelent meg. Segítsd a királyt című verses drámáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház állította színpadra 1985-ben. A költő hosszú betegség után, 1989. szeptember 13-án hunyt el Nagykállóban.
Források:
http://www.hirado.hu/2014/08/09/felavattak-ratko-jozsef-szobrat-nagykalloban/
Kiss Katalin
2016.05.07. 17:48
Lezsák Sándor ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Ratkó József "fegyelmező és figyelmeztető műveivel, élet ütötte sorsával" beszédesen korfestő szobor áll Nagykállóban, és ez útjelző is a Kárpát-medencében.

Kellenek a köztéri kő- és bronzképmások, az út menti keresztek, az ősi jelek, magyar örökségünk és jövendőnk útjelzői - jelentette ki. Az Országgyűlés alelnöke szerint a szobor elkészülte egyben történelmi jóvátétel és igazságtétel is, az alkotást pedig a költő "haláltól ronthatatlan jelenvalóságának" nevezte.

Az avatáson többek között Kő Pál szobrászművész a szobor készítéséről beszélt.
http://tudositok.hu/11048/video/Felavattak_a_kolto_szobrat_

A költő egyik kezében természetesen egy könyv van, a másik kezében cigarettáját tartja, aminek a felszálló füstjén a feleségéhez írott szerelmes vers sorai olvashatóak.
Egy ágyon, egy kenyéren c. versből https://verspatika.wordpress.com/2011/10/07/ratko-jozsef-egy-agyon-egy-kenyeren/

A verset meg is zenésítették.
https://www.youtube.com/watch?v=y246NIXyN-4
Források:
http://www.hirado.hu/2014/08/09/felavattak-ratko-jozsef-szobrat-nagykalloban/

Holik Eszter készítette a műlapot


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239484
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 21:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 21:05
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239464
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 18:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 18:43
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
202240
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.15. 18:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ110/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.04.15. 18:53
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
202244
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.15. 19:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.04.15. 19:02
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
202243
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.15. 18:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.04.15. 18:54
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239481
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 20:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 20:58
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
202246
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.15. 21:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.04.15. 21:05
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
202242
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2015.04.15. 18:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.04.15. 18:54
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239482
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 21:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 21:00
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239483
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 21:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 21:04
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
176505
Feltöltve
2014.08.21. 10:38
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Holik Eszter 14.08.21. 10:38

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
176502
Feltöltve
2014.08.21. 10:34
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Holik Eszter 14.08.21. 10:34

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
176504
Feltöltve
2014.08.21. 10:37
EXIF információk...
Sony Ericsson / SK17i
ƒ26/10 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Holik Eszter 14.08.21. 10:37

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239492
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ90/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 21:08
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
239495
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2016.05.07. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.05.07. 21:08
2014. augusztus

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
310076
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.22. 15:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.22. 15:14
2017. április

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
310077
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.22. 15:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.22. 15:15
2017. április

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
310078
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.22. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.22. 15:16
2017. április

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
449490
Feltöltve
2021.07.08. 12:25
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 15.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.08. 12:25

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
453256
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2021.08.04. 12:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 12:50
2014. október

Adalék vagy máshol

"Ratkó József" c. alkotás fotói

Az eltűnjt szobor talapzata.
Alkotó
Település
Nagykálló
Feltöltő
Azonosító
545346
Feltöltve
2023.11.07. 13:39
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 13:39
Az eltűnjt szobor talapzata.
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.11.07. 15:18
A "Ratkó József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.07. 13:39
1 új fotót töltöttem a "Ratkó József" műlaphoz
21.08.04. 12:50
1 új fotót töltöttem a "Ratkó József" műlaphoz
21.07.08. 12:25
1 új fotót töltöttem a "Ratkó József" műlaphoz
21.01.26. 19:52
A "Ratkó József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.22. 15:16
1 új fotót töltöttem a "Ratkó József" műlaphoz
18.04.22. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Ratkó József" műlaphoz
18.04.22. 15:14
1 új fotót töltöttem a "Ratkó József" műlaphoz
16.05.07. 20:43
A "Ratkó József" műlap gondozása átadásra kerültKiss Katalin tagunknak
16.05.07. 20:42
A "Ratkó József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.24. 22:29
A közösség publikálta Kiss Katalin "Ratkó József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.