Balatonszemes, Ady Endre utca 34.

Balatonszemes
Ady Endre utca 34.
A vasútállomás és a Balaton közötti részen, az Ady Endre utcán...Teljes szövegA vasútállomás és a Balaton közötti részen, az Ady Endre utcán Balatonlelle felé nézve jobb oldalon, bent a kertben.Kevesebb szöveg

Felállítás1981

Polyák Ferenc (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Csuhai István
2014.08.19. 10:37
Fogalmam sincs, melyik egykori üdülő kertjében jártam. Pontosabb helyismeret híján, egy fél órával korábban okostelefonon, majd fönt a városban egy valóságos térképen megnézett helyszín emlékeivel a fejemben Lesenyei Márta közeli szobrát keresgéltem, be-be biciklizve a nyitott kapukon. Ekkor találtam meg Polyák Ferenc két alakos fa plasztikáját, melyet mégsem sorolnék a mellszobrok közé, noha mindkét figura mellszobor-szerű megformálású, de nem posztamensen, hanem a földre helyezve állnak. Hazatérve nem találtam meg sehol Polyák listáiban a művet, noha a jobb oldalon álló figurán a név is, a készítés éve is jól kiolvasható. Úgyhogy magamra maradtam, én adtam neki a címet, ha valaki előáll jobb megoldással, azonnal átírom.

Két vigaszom maradt: az ötszázadik feltöltésem igazi, klasszikus szoborvadászat eredménye, nem volt benne semmiféle előzetes eltervezés vagy kilistázás, egész egyszerűen a megtalálás öröme van benne, pontosan azon a módon, ahogy annak idején Ády 2010 eleji blogbejegyzésében olvastam, és ami miatt végül a néhány hónapig szemlélődő tagból végül feltöltő tag lettem itt a Szoborlapon/Köztérképen (sajnos, most nem találom, hogy idelinkeljem). A másik dolog, hogy Lesenyei Mártát végül nem találtam ugyan meg, a gyönyörű Bolgár Judit-szobrot viszont igen; nemsokára hozzátöltök néhány képet ahhoz is.
Ády
2020.08.07. 23:01
A 70-es évek elején épült és a A Minisztertanács gyermeküdülője volt.

Cím alapján hasonló

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176281
Feltöltve
2014.08.19. 10:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:03

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176282
Feltöltve
2014.08.19. 10:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:04

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176283
Feltöltve
2014.08.19. 10:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:05

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176284
Feltöltve
2014.08.19. 10:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ38/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:19

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176286
Feltöltve
2014.08.19. 10:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ38/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:20

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176287
Feltöltve
2014.08.19. 10:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:21

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176288

176289
Feltöltve
2014.08.19. 10:22

Csuhai István 14.08.19. 10:22

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176285
Feltöltve
2014.08.19. 10:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:20

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176290
Feltöltve
2014.08.19. 10:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.08.19. 10:22

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176308
Feltöltve
2014.08.19. 11:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.19. 11:50

"Két arc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Balatonszemes
Feltöltő
Azonosító
176309

176310

176311
Feltöltve
2014.08.19. 11:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.19. 11:51
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.01.01. 12:17
Megérintettem a "Két arc" alkotást
20.08.07. 23:01
A "Két arc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.19. 11:51
1 új fotót töltöttem a "Két arc" műlaphoz
14.08.19. 11:50
1 új fotót töltöttem a "Két arc" műlaphoz
14.08.19. 11:50
1 új fotót töltöttem a "Két arc" műlaphoz
14.08.19. 11:50
1 új fotót töltöttem a "Két arc" műlaphoz
14.08.19. 10:37
Csuhai István publikálta "Két arc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.