Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas utca

Szeged-Kiskundorozsma
Negyvennyolcas utca
Petőfi Sándor Művelődési Ház előtt, a Dísz téren van felállítva.

Felállítás2014. március 15.


Cedrus
2014.08.14. 17:45
2014. március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulóján avatták fel Barta András szobrászművész Petőfi mellszobrát a kiskundorozsmai Dísz téren. A szobor anyaga: magas hőfokon égetett kerámia.

A Petőfi-szobor - az alkotó szemével

"Kívánalom volt, hogy egy, már meglévő ’48-as emlékhely, a kopjafa, egészüljön ki egy olyan művel, melynek mondanivalója kapcsolódik a hely szellemiségéhez. A szobornak a kopjafa felé fordulása meghatározza a kettő összetartozását, ráirányítja a tekintetet, hogy a helyhez kötődő tisztelet kialakulhasson.

Gondoltam, ha én ábrázolni szeretnék egy Petőfi-képet, nem inkább a külleméhez, mint inkább költőiségéhez, eszmeiségéhez, személyiségéhez fordulok, s nem feltétlenül az anatómiai meghatározóihoz. Petőfi művészete volt, a tolla, melyet kezébe helyeztem, melyből kiindul a kokárda, fogja a jegyzettömbjét, de a kompozícióban feszültség is van, melyet épp a test elfordulása fejez ki, miközben a fej átszellemültséget tükröz."
Források:
http://www.kiskundorozsma.hu/dorozsmainaplo/2014_03.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Petőfi_Sándor
http://hu.wikipedia.org/wiki/1848–49-es_forradalom_és_szabadságharc
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/barta-andras-3958

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175780
Feltöltve
2014.08.14. 16:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 16:57

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175781
Feltöltve
2014.08.14. 16:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 16:58

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175782
Feltöltve
2014.08.14. 16:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 16:59

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175783
Feltöltve
2014.08.14. 17:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 17:00

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175785
Feltöltve
2014.08.14. 17:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 17:02

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175786
Feltöltve
2014.08.14. 17:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/140 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 17:03

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175787
Feltöltve
2014.08.14. 17:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 17:04

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175788
Feltöltve
2014.08.14. 17:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 17:05

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175789
Feltöltve
2014.08.14. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.14. 17:06

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175822
Feltöltve
2014.08.14. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 19:12

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175823
Feltöltve
2014.08.14. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 19:13

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175824
Feltöltve
2014.08.14. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.08.14. 19:13

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Szeged-Kiskundorozsma településről

Feltöltő
Azonosító
175825
Feltöltve
2014.08.14. 19:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 14.08.14. 19:29
Összesen 13 fotó

Műlap története

01.08. 21:22
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Petőfi Sándor" feltöltésünket!
14.08.14. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
14.08.14. 19:13
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
14.08.14. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
14.08.14. 17:45
Cedrus publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.