Esztergom, Petőfi Sándor 18.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Esztergom
Petőfi Sándor 18.
Az iskola kerítésének falán.

Avatás1973. március 15.


Törölt Tag - 201
2014.08.14. 08:53
Holló Kornél domborműve az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskola kerítésfalán látható. Alkotója az 1920-as évek elején telepedett le Esztergomban. Alapító tagja volt a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Főképpen kisplasztikákat és érmeket készített, de Esztergomban három köztéri műve is látható. Az itt bemutatott reliefen kívül ő készítette a Széchenyi téren lévő, 1948-ban felavatott (azóta kissé áthelyezett) 1848-as Kossuth-domborművet. Anya és gyermeke című életnagyságú kőszobra pedig a Szent István Strandfürdő parkjában látható.
Források:
ART LIMES, KÉPZÔMÛVÉSZEK ESZTERGOMBAN A 20. SZÁZADBAN, 2008.2
Ády
2016.03.22. 14:14
"Megnyitották a megyei forradalmi ifjúsági napokat Esztergomban

Egész napos program várta tegnap Esztergomban az ifjúságot. A város fellobogózott utcáin már kora délelőtt fiatalok csoportja haladt, s megkoszorúzta az 1848-as hősök esztergomi sírjait. Délelőtt került sor a Petőfi iskola díszkerítésén egy emléktábla elhelyezésére is. A városi, Petőfi nevét viselő, művelődésügyi intézmények (a filmszínház, iskola és a művelődési ház) itt helyezték el Holló Kornél szobrászvész alkotását, egy Petőfi képmást ábrázoló domborművet.
A megkapóan bensőséges, szép ünnepségen Bencze László, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára mondott beszédet..."
Források:
Dolgozók Lapja, 1973. március 16. péntek (26. évfolyam, 63. szám)



Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Petőfi Sándor általános iskola homlokzata
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
175608
Feltöltve
2014.08.13. 17:59
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.08.13. 17:59
Petőfi Sándor általános iskola homlokzata

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
175609
Forrás
Dombormű és az avatási emléktábla
Feltöltve
2014.08.13. 18:01
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.08.13. 18:01

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
175610
Feltöltve
2014.08.13. 18:02
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.08.13. 18:02

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
175612
Feltöltve
2014.08.13. 18:02
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ5/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.08.13. 18:02

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
175613
Feltöltve
2014.08.13. 18:03
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.08.13. 18:03

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
175614
Feltöltve
2014.08.13. 18:04
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / NEX-7
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 14.08.13. 18:04

Archív fotók

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
235284
Forrás
Dolgozók Lapja, 1973. március 16. péntek (26. évfolyam, 63. szám)
Évszám
1973
Feltöltve
2016.03.22. 14:16
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.22. 14:16
1973, Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.02.03. 16:08
A Közösség megszavazta a Petőfi Sándor műlapon várakozó szerkesztést
20.01.08. 21:12
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.22. 14:45
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.22. 14:16
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
14.08.14. 08:53
Törölt Tag - 201 publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.