Mogyoróssy - Szabó-síremlék


A település temetőjében, a "H" parcellában.

Felállítás1929


Orbán Róbert
2014.08.19. 21:18
Bükön a mai értelemben vett idegenforgalom a gyógyfürdő 1962-es megnyitása után indult meg. Kicsit meglepő, hogy a temetőben egy olyan neves vendéglős család síremlékével találkozunk, amely már második világháború előtt ismertté vált. Igaz nem Bükön, hanem Budapesten.
Szabó Imre 1908 és 1929 között a budapesti Erzsébet királynő szálló tulajdonosa volt, testvére, Szabó Samu pedig a Philadelphia kávéházat vezette.
A két vendéglő történetét Saly Noémi ismerteti a Krisztinaváros és a Philadelphia című tanulmányában. ( http://bfl.archivportal.hu/id-705-saly_noemi_krisztinavaros_es.html )
Idéz a Szabó Imre halála után a Kávésok lapjában megjelent nekrológból is:
„A magyar szállodás-, vendéglős és kávésipar fájdalmas veszteségéről adunk hírt, amikor Szabó Imre kartársunknak, az Erzsébet királyné szálló tulajdonosának folyó évi április 16-án, élete 52. évében hosszas szenvedés után történt elhunytát közöljük. A megboldogult vasszorgalmával, puritán egyéniségével, ipari munkásságával mindenkor díszére vált a magyar vendégiparnak, amely legszebb éveiben való elvesztését fájdalmasan gyászolja. Elhunytát neje, öt gyermeke, fivére, Szabó Samu kartársunk, úgyszintén unokaöccse, Mogyoróssy Lajos kartársunk és kiterjedt család gyászolja. A temetés április 18-án a Kerepesi úti temető halottasházából ment végbe, ahonnan a megboldogult földi maradványait Bükre szállították.”
A büki családi sírboltba elsőként Szabó Imrét temették. Valószínűleg még ugyanabban az évben (esetleg a következőben) felállították a síremléket. Ugyanebben a sírban nyugszik felesége, és nekrológban említett unokaöccse, Mogyoróssy Lajos vendéglős is.
Források:
Saly Noémi: Krisztinaváros és a Philadelphia - http://bfl.archivportal.hu/id-705-saly_noemi_krisztinavaros_es.html
További linkek
János Vitéz Söröző (Erzsébet királynő Szálló) - http://deba.unideb.hu/deba/emlekezethely/dok.php?id=103



Cím alapján hasonló

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175550
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.08.13. 15:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ470/100 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 15:35
2014. január

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
469570
Feltöltve
2021.11.24. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 31.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.11.24. 14:10

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
469572
Feltöltve
2021.11.24. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 39.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.11.24. 14:10

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
469571
Feltöltve
2021.11.24. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 32.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.11.24. 14:10

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175559
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.08.13. 15:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 15:51
2014. január

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175555
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.08.13. 15:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 15:47
2014. január

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175561
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.08.13. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 15:57
2014. január

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175551
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.08.13. 15:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ470/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 15:42
2014. január

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175562
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.08.13. 15:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 15:59
2014. január

"Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
175563
Feltöltve
2014.08.13. 16:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/140 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.13. 16:01
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.11.24. 14:10
3 új fotót töltöttem a "Mogyoróssy - Szabó-síremlék" műlaphoz
14.08.19. 21:18
Orbán Róbert publikálta "Mogyoróssy - Szabó-síremlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.