Budakeszi, Fő utca 208.

Budakeszi
Fő utca 208.
Keresd fel Budakeszi római katolikus templomát és a templom...Teljes szövegKeresd fel Budakeszi római katolikus templomát és a templom feljáratával szemben, a Szent László Közösségi Ház - Bagolyvár - előtt meglátod az emlékművet.Kevesebb szöveg

Felállítás2014. augusztus 10.

ocsovai andrás
2014.08.11. 19:18
Budakeszin élők úgy döntöttek, hogy emléket állítanak őseik 300 évvel ezelőtti betelepülésének évfordulóján.

Emlékjelüket ünnepélyes körülmények között felavatták.

Két boltívet - kaput, alagutat - megjelenítő, 25-30 mm vastag acéllemez középen kissé megtörve adja a hátteret. E lapokból kilépve látjuk a sváb házaspárt középen kisleányukkal. A felnőttek "űrt" hagytak érkezésükkel valahol Sváb-földön. Gyermekük talán már Budakeszin született, mert negatív sziluettje nem látható.

Az acél felületének kezelése és a megtört síkú háttér érdekes fényélményt is ad az alkotásnak.

Az emlékmű környezetének kialakítása is szép példája a "svábos" igényességnek, különös tekintettel a kőburkolatokra, a csiszolt patakkövekre.

Cím alapján hasonló

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175211
Feltöltve
2014.08.11. 18:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.08.11. 18:56

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175209
Feltöltve
2014.08.11. 18:55

ocsovai andrás 14.08.11. 18:55

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175210

175212

175221
Feltöltve
2014.08.11. 19:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.08.11. 19:24

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175208
Feltöltve
2014.08.11. 18:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.08.11. 18:55

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175206

175207

175205

175213
Feltöltve
2014.08.11. 18:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.08.11. 18:56

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175204
Feltöltve
2014.08.11. 18:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.08.11. 18:55

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
175203
Feltöltve
2014.08.11. 18:31
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/191 • ISO106

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.08.11. 18:31

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

A szobor makett változatát a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházban láttam.
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
184682
Feltöltve
2014.10.23. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ1
ƒ31/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vero 14.10.23. 10:28
A szobor makett változatát a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházban láttam.

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
255064
Feltöltve
2016.10.14. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.14. 15:07

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
255065
Feltöltve
2016.10.14. 15:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.14. 15:08

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
255066

255067
Feltöltve
2016.10.14. 15:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.14. 15:09

"Őseink emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
255068
Feltöltve
2016.10.14. 15:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.14. 15:11
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.04.30. 15:38
Megérintettem az "Őseink emlékére" alkotást
20.07.11. 10:31
Megérintettem az "Őseink emlékére" alkotást
16.10.14. 15:11
1 új fotót töltöttem az "Őseink emlékére" műlaphoz
16.10.14. 15:09
1 új fotót töltöttem az "Őseink emlékére" műlaphoz
16.10.14. 15:08

16.10.14. 15:07
1 új fotót töltöttem az "Őseink emlékére" műlaphoz
14.10.23. 10:28
1 új fotót töltöttem az "Őseink emlékére" műlaphoz
14.08.11. 19:18
ocsovai andrás publikálta "Őseink emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.