Budapest, I. kerület, Dísz tér

Angol cím:Peace

A volt Honvéd Főparancsnokság előcsarnokában áll az alkotás.

Felállítás1897

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2014.08.11. 12:31
A Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság neoreneszánsz stílusú épülete Kallina Mór tevei alapján épült 1897-ben. Az épülettömb a második világháborúban súlyos károkat szenvedett és a háború után a sérült kupolát és felső emeleteket lebontották. A hosszú évtizedekig félig romos épületcsonkot tavaly elkezdték felújítani és 2014. augusztus 1-én átadott épület művészeti kiállításoknak adnak helyt.

Itt az épület előcsarnokának jobb és bal oldalán találjuk a kagylós szoborfülkében elhelyezett Háború és Béke alakját. A szobrok is nagyon hiányos állapotban voltak, de a nyitásra ezek is megszépültek.
A Béke szobor felújítás előtt: http://4.bp.blogspot.com/-gHOAkWi05ic/USFkuQC7e9I/AAAAAAAACIU/ewJhyOrsSRY/s1600/F2775pskicsi.jpg

Több cikket elolvastam, de sajnos nem találom a szobrok alkotóját csak a kupola két oldalán elhelyezett azonos nevű „Háború és Béke” allegorikus szobrának alkotóját aki Szász Gyula volt. Feltételezem hogy az előcsarnokban álló két szobrot is ő készítette.
További linkek
Az épület története: http://egykor.hu/budapest-i--kerulet/magyar-kir--honved-foparancsnoksag/2635

Ády műlapja

Kapcsolódó
Háború

Cím alapján hasonló

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175109
Feltöltve
2014.08.10. 15:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.10. 15:52

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175110
Feltöltve
2014.08.10. 15:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.10. 15:53

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175112

175111

175117
Feltöltve
2014.08.10. 15:54

Ády 14.08.10. 15:54

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175114

175113

175115

175116

175118

186821
Feltöltve
2014.11.14. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 00:35

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186822
Feltöltve
2014.11.14. 00:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.14. 00:36

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186823

193486
Feltöltve
2015.01.22. 16:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.01.22. 16:29

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193487
Feltöltve
2015.01.22. 16:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.01.22. 16:29

"Béke" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
345338
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2019.03.08. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ30/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.03.08. 12:22
2014. szeptember
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.03.08. 12:22
1 új fotót töltöttem a "Béke" műlaphoz
19.02.17. 14:51
Megérintettem a "Béke" alkotást
18.10.27. 10:32
Megérintettem a "Béke" alkotást
15.10.31. 14:49
Megérintettem a "Béke" alkotást
15.01.22. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Béke" műlaphoz
15.01.22. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Béke" műlaphoz
14.11.14. 00:36
1 új fotót töltöttem a "Béke" műlaphoz
14.11.14. 00:36
1 új fotót töltöttem a "Béke" műlaphoz
14.11.14. 00:35
1 új fotót töltöttem a "Béke" műlaphoz
14.08.11. 12:31
Ády publikálta "Béke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.