Fábián Gábor-mellszobor
A szoborállítás azért is fontos volt, mert Fábián Gábor az aradi református egyház főgondnoka volt a templomépítés idején. És mert 1912-ben már készült szobor róla, de azt a szobrot lebontották, eltávolították.
Fábián Gábor (1795--1877) költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Kisfaludy Társaság tagja is. A templomban emléktáblája is van.
A Vasárnapi Újság 1876. 9. száma ír életéről.
„Fábián Gábor emlékének az ápolását az aradi Kölcsey Egyesület mindenkori feladatának tekintette – ez 1885-ben emléktábla-elhelyezésben, 1912-ben mellszoborállításban konkretizálódott, mindkettőt eltávolították azonban az első világháborút követő impériumváltáskor. A Fábián-kultusz 1990 után folytatódhatott, ekkor azonban még megakadályozták egy emléktábla elhelyezését egykori lakóházán, ám születésének 200. évfordulóján ez megtörtént a református templom előcsarnokában. Két évvel ezelőtt merült fel egy mellszobor felállítása a templom előtt. Eredetileg az eredeti, Philipp István által készített mű visszaállításában reménykedtek, ám ez nem került elő, így az aradi Kocsis Rudolf szobrászművészt bízták meg egy új alkotás elkészítésével.”
http://epa.oszk.hu/00000/00030/01147/pdf/01147.pdf
http://www.aradihirek.ro/2013/05/23/kocsis-rudolf-szobraszmuvesz-szuletesnapi-kiallitasa-audio.html
http://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=nevmutato&nevmutato=Kocsis%20Rudolf
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a1fae01a6436447337eb81fa863f32f1_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/320 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6534222a408d21a781982147d7dbbf50_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eef06a757b717d01d6a84893e578b5ec_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ330/100 • 1/220 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e700690e8b7eb0759a8f7356f78c5d8e_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/350 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ab4df58d0f6b12808dff2b6d5a22cc91_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/450 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f00d4e43098262afb9d58091818024bb_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/420 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/314177665e3535636256f960c1d32efe_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a23520-61506ef7daff0-d23004e9b857814f1927eda1_4.jpg)
"Fábián Gábor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ190/100 • 1/1141 • 6mm • ISO50