Gábor Áron Laktanya emléktáblája

Nagykanizsa, Gábor Áron u. 6.

Nagykanizsa
Gábor Áron u. 6.

Felállítás2013. május 21.


Móritz István
2014.08.01. 23:35
2013. május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján avatták fel a Gábor Áron Laktanya emléktábláját. Az ünnepségen nem csak az egykori laktanya névadójára, a híres ágyúöntőre és tüzértisztre emlékeztek, de fejet hajtottak azon katonák és polgári alkalmazottak előtt is, akik egykor az épületek falai közt teljesítették szolgálatukat.

Az emléktáblát Móricz István Béla nyugállományú alezredes tervezte. A bronzból készült jelképeket ő készítette, a márványtábla és a rajta lévő felirat Bohár Attila vállalkozó munkája.

A bronz emléktáblát az önkéntes mozgalom keretében Móricz István nyugállományú alezredes, domborműkészítő alkotó adományozta Nagykanizsa városának civil szervezetek és magánszemélyek támogatásának köszönhetően.

Honvédségi trombitaszó jelezte az ünnepség kezdetét. A tábla készítője írásban emlékezett vissza a laktanyai életre, majd Móricz István Béla munkáját ezután Czupi Gyula könyvtárigazgató méltatta: „Sokan sokféleképpen támogatták ennek a táblának a létrejöttét, és valóban sokan támogatták, de nélküle egészen biztos, hogy sohasem jött volna létre.” Végül kaposvári helyőrség dísz-szakaszának közreműködésével megkoszorúzták az emléktáblát.

Alig egy hónappal később, a polgármester javaslatára az önkormányzat úgy döntött, hogy a táblát az önkormányzat épületéről le kell venni. Ennek okát abban jelölte meg, hogy nem történtek meg az egyeztetések. Ő nem a tábla ellen van, de az eljárást és az egyeztetés hiányát nem tudja elfogadni, hangsúlyozta.

Ennek eleget téve Bohár Attila vállalkozó a táblát levette, és a mögötte lévő saját tulajdonú épületének homlokzatára rakta fel, mely egykoron a legénységi étkezde épülete volt.
Források:
http://www.kanizsatv.hu/hirek/9125/a-kanizsai-katonaelet-emlekere/
http://www.kanizsaujsag.hu/hirek/15094/emlektablat-kapott-az-egykori-gabor-aron-laktanya/
http://kanizsahir.hu/cikk/?id=6550
http://kanizsahir.hu/cikk/?id=6899
http://zaol.hu/hirek/le-kellett-venniuk-a-tablat-nagykanizsan-1553672
http://www.atv.hu/videok/video-20130602_nagykanizsai_cirkusz_nem_orul_a_varosvezetes_a_katonak_lepesenek



Cím alapján hasonló

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Gábor Áron Laktanya emléktáblája.
Feltöltő
Azonosító
174193
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2014.07.29. 21:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 14.07.29. 21:48
2013. május
Gábor Áron Laktanya emléktáblája.

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Az emléktábla felirata.
Feltöltő
Azonosító
174195
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2014.07.29. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 14.07.29. 21:49
2013. május
Az emléktábla felirata.

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Az emléktáblát Tarr Ernő nyugállományú ezredes,a Nagykanizsai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományának Klubjának vezetője és Móricz István...Teljes szövegAz emléktáblát Tarr Ernő nyugállományú ezredes,a Nagykanizsai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományának Klubjának vezetője és Móricz István nyugállományú alezredes, szobrász és dombormű készítő leplezte le.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
174196
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2014.07.29. 21:49
Képinfó
Alkotó a képen
(Móricz István Béla)
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 14.07.29. 21:49
2013. május
Az emléktáblát Tarr Ernő nyugállományú ezredes,a Nagykanizsai Fegyveres Erők és Testületek...Teljes szövegAz emléktáblát Tarr Ernő nyugállományú ezredes,a Nagykanizsai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományának Klubjának vezetője és Móricz István nyugállományú alezredes, szobrász és dombormű készítő leplezte le.Kevesebb szöveg

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Tüzér jelvény bronzból az emléktábla tetején.
Feltöltő
Azonosító
174197
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2014.07.29. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 14.07.29. 21:49
2013. május
Tüzér jelvény bronzból az emléktábla tetején.

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

A bronz tábla.
Feltöltő
Azonosító
174349
Feltöltve
2014.07.31. 22:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 14.07.31. 22:28
A bronz tábla.

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Az áthelyezett emléktábla.
Feltöltő
Azonosító
174350
Feltöltve
2014.07.31. 22:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 14.07.31. 22:30
Az áthelyezett emléktábla.

"Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Móricz István Béla az alkotása előtt.
Feltöltő
Azonosító
206640
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.05.22. 10:24
Képinfó
Alkotó a képen
(Móricz István Béla)
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.05.22. 10:24
2013. május
Móricz István Béla az alkotása előtt.
Összesen 7 fotó

Műlap története

14.08.01. 23:35
A közösség publikálta Móritz István "Gábor Áron Laktanya emléktáblája" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.