Miskolc, Déryné utca 5.

Alternatív, helyi címek:A 150 éves miskolci színjátszás emlékére

Miskolc
Déryné utca 5.
A Színészmúzeumba felvezető lépcsőházban áll.

Avatás1996
Avatás1973

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2014.08.01. 22:23
Miskolci egyhetes tartózkodásom alatt végig ragyogó idő volt; kivéve azt a pár órát, amikor a nyári egyetem hallgatói városnéző sétára gyűltek össze. A több órája szakadó eső elöl menekült be a nagy számú társaság a Színészmúzeumba. Páratlan élmény a múzeum. Minden hónap első szombatján, vagyis pl. a holnapi napon ingyenesen látogatható, más miskolci múzeumokkal együtt: http://pannontenger.hu/jegyarak-berletek-kedvezmenyeink/

Az ország első kőszínházát Miskolcon építették fel.
1973-ban avatták ezt a nagyon különleges domborművet, a 150 éves évfordulóra. Akkor, 1973-ban még a színház társalgójában helyezték el. Onnan hozták el, erre az igazán jó helyre, ahol talán még szélesebb nézőközönség láthatja. A bronzból készült dombormű a színpadot, az elmaradhatatlan színházi függönyt, és egy színészpárt jelenít meg.
Olyannyira nem néztem szét az utazás előtt Miskolc szobrai között, hogy csak szórakozásból készítettem pár képet; addig míg a fotósok hada fent a múzeumban játszott (jelmezekbe bújva fotózták egymást).

Szerintem nagyon szép a dombormű. Még mindig korszerűen hat, pedig készítése óta több mint 40 év telt el.
A színházmúzeum bejáratában álló szobrokat Jaczkim Laci évekkel ezelőtt feltöltötte ide nekünk. Azt hittem, ez is látható már nálunk.
Források:
"Hódolván Tháliának..." (Miskolc, 2010)
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-kovacs-gyula-726

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Jubileumi dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
174072
Feltöltve
2014.07.28. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 22:24

"Jubileumi dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
174073
Feltöltve
2014.07.28. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 22:25

"Jubileumi dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
174071

174074
Feltöltve
2014.07.28. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

174075

174076

174077
Feltöltve
2014.07.28. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 22:25

"Jubileumi dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
174078
Feltöltve
2014.07.28. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.28. 22:25
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.08.01. 22:23
TundeK62 publikálta "Jubileumi dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.