Lukács Lajos-szobor
Felállítás | 2009. június 13. |
„...prédikációjában kiemelte, hogy Lukács Lajos nem volt az a pap, aki nagyokat alkotott, hanem aki a mindennapokban mutatta meg hűségét Krisztushoz és az Egyházhoz. Valósan élte szerzetesi életét, de legfőképpen a szegénység fogadalmát, hiszen mindent, amije volt, a szegényeknek adta, még az utolsó fillérjeivel is a rászorulókat segítette. A szobor költségeit a helybéli hívek adták össze, így hálálva meg a sok jót, amit néhai plébánosuk 1972-től 1989-ig tett a faluért. A szobor kis tető alatt áll, bár a hívek elmondása szerint Lukács atya nem arról volt ismert Telekes-szerte, hogy beállt egy nyugalmas helyre és nézelődött, inkább, hogy másokat is besegített ez alá a tető alá.” olvashatjuk a jelölt forrásban.
Azóta a szobor környezete kissé átalakult. A templomot felújították, a tetőt leszerelték, a bejárathoz kétoldalt vas kapaszkodókorlát került.
![](/tagok/1c445600c3f7a723c6f46e2dec78ed73_4.jpg)
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1872a5e8d89d01a5f13bca5338183876_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/32c397d54f6e8dd7ab5fc601c12e2650_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0cc1b16d61350351b1251550cd7f0b8b_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/374f0421bc8b6491357a75224718fb59_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/887513d395e134b76858e0ec753a07e4_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9a8f16969791356a7fdf39653117809c_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/689b068bf254dbce91166fd68e53445b_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2426b81249f8dae8fea06d4a7bdf7038_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a23465-5f05d15c1aefc-f19dafd99b0310d587074510_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a23465-5f05d1768e686-011b9fe420058972bbdd4ee5_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a23465-5f05d190b52fc-7e827cc6e5973eae911a5f0b_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ93/10 • 1/500 • 6.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a23465-5f05d1b1496e5-0a862f2ecc681282c91bf067_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/500 • 12.1mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a23465-5f05d1d0d6f1b-a0a2bfdf84a2e4f12a3ac698_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • 9.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4e40d06f58abe85f78bf19b6432bb3ad_4.jpg)
"Lukács Lajos-szobor" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?