Bartha Lajos domborműves emléktáblája
Timföldgyári utca 5.
Talán meglepő az emléktáblán szereplő évszámok folyamatossága, de az erdélyi születésű mérnök annak a műszaki értelmiségnek a nem is annyira szűk körébe tartozott, akikre ideológiától függetlenül minden politikai rendszernek nagy szüksége volt. A magyaróvári timföldgyártás és az ottani timföldgyár beindításában a legnagyobb érdeme Dr. Hiller József (1885-1944) ügyvédnek volt, aki a gyártási technológia különböző elemeinek felvásárlása után, svájci holdingként létrehozta az itteni timföldgyárat és vezérigazgatója lett a cégnek. Műszaki értelemben Hiller két legközvetlenebb segítője a vele egy évben született Kutas Andor és a nála fiatalabb Bartha Lajos lett. Barthát Hiller 1932-ben németországi tanulmányútra küldte, ahol a fiatal mérnök elsajátította a bauxitérc hasznosításának, a timföld optimális kinyerésének legfontosabb fogásait. A termelés 1934 nyarán indult be. Bartha Magyaróváron mindvégig vezető beosztásban volt, 1934-től főmérnöke, 1941 és 51 között igazgatója volt a cégnek, 1944 áprilisa után, mikor az alapító vezérigazgatót, Hiller Józsefet Mauthausenbe hurcolták, Kutas Rudolfot előzőleg, 1942-ben pedig kényszernyugdíjazták, a gyár legfőbb vezetője. De a helyén maradt az államosítás után is. 1954 után Bartha elkerült Mosonmagyaróvárról, minisztériumi és állami kötelékben irányította az almásfüzitői timföldgyártás beindítását, számtalan új technológiai eljárást vezetett be, élete utolsó szakaszában tanított a miskolci Nehézipari Egyetemen is.
Sajnos, a források sehol nem tüntetik fel a kis plakett alkotójának nevét; a bronzplakett bal oldalán látható mesterjegy azonosítását nagyon köszönöm Silának.
http://mmel.nansoft.hu/?o=szc&c=27
http://www.mosonjews.documents.net.au/MOSONI9.pdf
Angol leírás, sztori
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/149358cd642171a49514bf043a0765af_4.jpg)
"Bartha Lajos domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/35c425565d2ecfb99d8b3be66e3a3213_4.jpg)
"Bartha Lajos domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/125 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1c6d23473ba35560dc5ad86ab356e7e1_4.jpg)
"Bartha Lajos domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9c2880f583863241027991dd12fc4be2_4.jpg)
"Bartha Lajos domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e2393939648b76d9c65c87964cd4e9c3_4.jpg)
"Bartha Lajos domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7cbb4051369e8f9af03d090bc4e1c858_4.jpg)
"Bartha Lajos domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0fa1ec904efb769c97e8ef5a75669934_4.jpg)