Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére

Szeged, Dóm tér
További képek a Fotólistában

Szeged
Dóm tér
A Dóm mögötti Szolidaritás parkban van felállítva.

Felállítás2014. július 17.

Cedrus
2014.07.21. 06:01
"Egy csónakban a kereszténység és a zsidóság"

"Nagyon fontos közös jelent és közös jövőt jelent az, hogy a Szeged–Csanádi Egyházmegye emlékművet állít a szegedi zsidó áldozatokra emlékezve – fogalmazott a csütörtöki avatáson a dóm melletti Szolidaritás parkban Markovics Zsolt szegedi főrabbi."

"Ez az első olyan emlékmű, amelyet katolikus egyházmegye állított a 70 évvel ezelőtti tragédiának.

A szobor alkotója, Kovács Jenő szegedi szobrászművész elmondta, ez az első helyi köztéri szobra. A kőhajón álló két bronzalak a katolikusokat és a zsidókat ábrázolja, illetve a kettejük közös sorsát."
"A kőről az egyik bronzfigura, amely a zsidóságot szimbolizálja, kibillenve már-már a habokba esik, a másik, a katolikus egyházat szimbolizáló, égre emelt tekintettel fohászkodik."
Források:
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/egy_csonakban_a_keresztenyseg_es_a_zsidosag/2390530/
http://www.hirado.hu/2014/07/17/holokauszt-emlekmuvet-avattak-a-szegedi-dom-melletti-parkban/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kovács_Jenő_(szobrász)

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172960
Feltöltve
2014.07.21. 05:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:24

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172961
Feltöltve
2014.07.21. 05:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ550/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:26

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172962
Feltöltve
2014.07.21. 05:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:27

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172963
Feltöltve
2014.07.21. 05:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:28

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172964
Feltöltve
2014.07.21. 05:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:29

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172965
Feltöltve
2014.07.21. 05:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:30

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172966
Feltöltve
2014.07.21. 05:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/45 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:30

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172967
Feltöltve
2014.07.21. 05:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:31

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172968
Feltöltve
2014.07.21. 05:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:32

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172969
Feltöltve
2014.07.21. 05:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:34

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172970
Feltöltve
2014.07.21. 05:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.21. 05:35

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
172971

258353
Feltöltve
2016.11.06. 21:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.06. 21:11

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
258354
Feltöltve
2016.11.06. 21:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.06. 21:12

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
258355
Feltöltve
2016.11.06. 21:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

258356
Feltöltve
2016.11.06. 21:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.06. 21:12

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
308646
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2018.04.08. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.08. 09:15
2016. szeptember

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
492832
Feltöltve
2022.07.12. 06:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.12. 06:36

"Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
492833
Feltöltve
2022.07.12. 06:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.12. 06:36
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.07.12. 06:36
2 új fotót töltöttem a "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" műlaphoz
22.04.15. 11:33
Megérintettem a "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" alkotást
21.12.19. 11:49
Megérintettem a "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" alkotást
18.04.08. 09:15
1 új fotót töltöttem a "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" műlaphoz
16.11.06. 21:12

16.11.06. 21:11
1 új fotót töltöttem a "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" műlaphoz
16.09.30. 11:17
Megérintettem a "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" alkotást
14.07.21. 06:01
Cedrus publikálta "Szegedi Zsidó Hitközség áldozatainak emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.