Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán

Szécsény, Benczúrfalva, hrsz.: 0519.

Szécsény
Benczúrfalva, hrsz.: 0519.
Keresd fel Szécsény - Benczúrfalva temetőjét a Katona József utca...Teljes szövegKeresd fel Szécsény - Benczúrfalva temetőjét a Katona József utca végén, erdős hegyoldalban. A ravatalozó előtt, balra, betonjárda vezet a hatalmas hársfák alatt álló mauzóleumhoz.Kevesebb szöveg

Felállítás1930. július 16.


Nem köztéri:Temető, sírkert
ocsovai andrás
2014.07.14. 11:44
A mellékelt híranyagok fotóiból is kitűnik, a mauzóleumot Jánszky Béla tervei alapján Krisztián Sándor építette.
Az avatási ceremóniájáról az MTI híradása számol be.(lásd a fényképet)

A szobrászfejedelem a festőfejedelem portréját itt is simléderes sapkával jelenítette meg. A dombormű - talán a magasban történt elhelyezésének köszönhetően - jó állapotú.

A síremlék és környezete karbantartásra szorul.

"Halálának százéves évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete teljes körűen felújította Benczúr Gyula Benczúrfalván található síremlékét. A festőművész közel húszmillió forintból megújuló sírja 2008 óta védett, a nemzeti sírkert része.
Benczúr Gyula 1920. július 16-án hunyt el az akkori Dolányban, ahol élete utolsó éveinek jelentős részét töltötte. A település, amely ma Szécsényhez tartozik, 1927-ben vette fel a híres festő nevét. A felújítás során a NÖRI a műkőből készült, historizáló stílusú síremléket vízelvezető réteggel vette körül, megszüntette az alámosásokat, illetve a szétszedését követően az egész síremléket áttisztította, a faragványait helyreállította. A felújítási munkálatok mintegy két hónapig tartottak." [1]



A festőművészről igen részletesen itt olvashatsz:
https://sites.google.com/site/magyarfestokbenczurgyula/home/valogatott-szakirodalom/eletrajz-boevebben
Források:
[1] https://www.facebook.com/nemzetioroksegintezete/



Cím alapján hasonló

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171887
Feltöltve
2014.07.13. 23:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.13. 23:32

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171946
Feltöltve
2014.07.14. 11:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.14. 11:34

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171947
Feltöltve
2014.07.14. 11:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.14. 11:35

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171948
Feltöltve
2014.07.14. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ460/100 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.14. 11:37

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171944
Feltöltve
2014.07.14. 11:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.14. 11:09

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171949
Feltöltve
2014.07.14. 11:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.14. 11:38

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171981
Feltöltve
2014.07.14. 19:55
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.14. 19:55

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171982
Feltöltve
2014.07.14. 19:56
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.14. 19:56

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171983
Feltöltve
2014.07.14. 19:58
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ49/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.14. 19:58

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171984
Feltöltve
2014.07.14. 19:59
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.14. 19:59

"Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. alkotás fotói Szécsény településről

Feltöltő
Azonosító
171985
Feltöltve
2014.07.14. 20:02
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.14. 20:02
Összesen 11 fotó

Műlap története

14.07.14. 20:02
1 új fotót töltöttem a "Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" műlaphoz!
14.07.14. 19:59
1 új fotót töltöttem a "Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" műlaphoz!
14.07.14. 19:58
1 új fotót töltöttem a "Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" műlaphoz!
14.07.14. 19:56
1 új fotót töltöttem a "Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" műlaphoz!
14.07.14. 19:55
1 új fotót töltöttem a "Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" műlaphoz!
14.07.14. 11:44
ocsovai andrás publikálta "Benczúr Gyula domborműve, mauzóleumán" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.