Miskolc-Egyetemváros, Miskolci Egyetem Egyetemváros

Miskolc-Egyetemváros
Miskolci Egyetem Egyetemváros
Az egyetemi könyvtár emeletén, az olvasóterem falán látható.

Avatás1998
Avatás1968

Domanovszky Endre (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2014.07.13. 13:25
A Miskolci Egyetem harmadik, nagyméretű, belső térben elhelyezett muráliája igazi kuriózum. A 45 négyzetméteres (15 x 3 méter) gobelin eredetileg az egyetem tanácstermének egész falat betöltő éke volt. 1998-ban helyezték át a főépület átalakítása során a könyvtárba, ahol kétségkívül sokkal többen láthatják, mint a tanácsteremben. Műtárgyvédelmi okokból viszont egészen megkérdőjelezhető ez a lépés, mert a könyvek nagy tömege porral jár, és egy ilyen ritka, kivételes szépségű, és hatalmas eszmei értékű textilt, szerintem nem volt szerencsés ilyen környezetbe tenni.

Domanovszky Endre is a Képzőművészeti Főiskola (ma már egyetem) tanára volt akkor, amikor a megbízást kapta. A kartontervet a művész 1964-re készítette el, és négy éven át, hét ember szőtte meg, az ötös felvetésű kárpitot. Valaha szőttem is, ezért pontosan tudom, mekkora hatalmas szellemi és fizikai munka fekszik ebben a műben.

"Nem csupán a tudós filozófusok életnagyságú alakja, hanem a műben érzékletessé váló gondolatiság adja annak valódi értékét. Domanovszky hazánkban elsőnek veti el a klasszikus gobelin felfogást, s egy új, festői elvek szerinti, tónusokra építkező, nagyméretű színes foltokkal alkot képet. Az az érzetünk, hogy új, modern gobelinművészet teremtődött meg a művel... A festő leredukálja az általában használt színvilágát, és komolyságot ad munkájának a fekete, a kékek, és a sárgák árnyalatainak megjelenítése."
Az érveket, és ellenérveket képviselő tudósok kifejező kézmozdulataikkal, apróbb, kezükben tartott eszközeikkel, gesztusaikkal növelik az alkotás feszültségét. Az ötven évvel ezelőtt megtervezett gobelin ma is aktuálisan hat a nézőre. Mindenki számára érthető módon láttatja a tudósok elmélkedéseit, Disputáit.

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem az egyetem segítségét, mellyel a félnapos fotózás körülményeit biztosították, segítették. Az adatokat, pontos, írásos anyagokat, térképet is rendelkezésemre bocsátották. Hatalmas élmény volt a héten, az éppen EFOTT-ra készülő egyetemen fotózni. Mindenki sürgött-forgott, készülődtek a nagy eseményre. Ugyanolyan feszültség volt az épületek közötti parkokban, mint amit itt, a gobelinen látunk.
Források:
Goda Gertrúd: A hatalom és a művészet – a Miskolci Egyetem köztéri alkotásai

Cím alapján hasonló

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171701
Feltöltve
2014.07.13. 03:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171702
Feltöltve
2014.07.13. 03:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171703
Feltöltve
2014.07.13. 03:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171704
Feltöltve
2014.07.13. 03:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171705
Feltöltve
2014.07.13. 03:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171706
Feltöltve
2014.07.13. 03:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171707
Feltöltve
2014.07.13. 03:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

171708

171709
Feltöltve
2014.07.13. 03:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171710
Feltöltve
2014.07.13. 03:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171711
Feltöltve
2014.07.13. 03:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Disputa" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
171712
Feltöltve
2014.07.13. 03:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 12 fotó

Műlap története

14.07.13. 13:25
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Disputa" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.