Budapest, XIII. kerület, XIII. kerület, Gyöngyösi úti metró megálló.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
XIII. kerület, XIII. kerület, Gyöngyösi úti metró megálló.
A 3-as metró Gyöngyösi úti megállójának északi, - Újpest irányába eső -...Teljes szövegA 3-as metró Gyöngyösi úti megállójának északi, - Újpest irányába eső - ki és bejáratit, a pálya alatt összekötő lépcsőrendszer, valamint a Duna Plaza alagsorának bejáratában látható - félig - a SZínlépcső.Kevesebb szöveg

Felállítás1990. december 14.

Miskei László (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2014.06.27. 15:46
Kamerával védett helyen jártam, fotóztam. Szabadon. Nem törődött velem senki. Gazdátlan egy hely ez most. Igaz, néhány éve az.

Normális ember el tudja képzelni, hogy a Duna Pláza 5 méteres körzetében szükség volt van egy a képen látható förmedvény-bódéra? Aki ezt engedte, engedi az más gondatlanságokra is hajlamos és képes.

Kosz, mocsok az van. Meg rejtett kamera.

A Színlépcső szervesen kapcsolódik a 3-as metrószakasz más tíz valahány alkotásához. Valóban lépcsősen játszik a színekkel. A zománcképen több szín jelenik meg mint társain, de az összhang, a harmónia adott, a színek harmóniáját a tervezői kívánalomnak megjeleníti.
Kicsit furcsa, hogy a kép lépcsővilága ellentmond az elhelyezés melletti lépcsőiránnyal.

Az eredeti kép látható az csatolt archív fotón.
(A vonal rekonstrukciója során egy erőskezű, a művészeti alkotások megóvása, restaurálása érdekében sikeres felelősről álmodom.)

Még több a 3-as metróról:
http://fovarosi.blog.hu/2009/06/03/a_harmas_metro_tortenete_es_epiteszete_10_10

Az alkotóról:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s150.html

Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukció projekt
http://www.m3felujitas.hu/muemlekeink

Gyöngyösi út: Miskei László - Színlépcső /zománckép/ (1990)

"A Kőbánya-Kispest felé vezető peron északi kijáratánál találkozhatunk a Miskei zománcképpel. Az alkotó képviseletét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Rajzi és Formaismereti Tanszék látja el. Az alkotást elbontják a felújítás során, majd a restaurálását követően visszahelyezik eredeti helyére."

Az M3-as metró északi vonalszakaszának 2017-2019-es felújítása során a Színlépcső is restauráláson esett át mely után az eredeti helyére visszaszerelték.

Cím alapján hasonló

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169772
Feltöltve
2014.06.25. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.06.25. 22:16

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169908
Feltöltve
2014.06.27. 10:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.06.27. 10:41

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169909

169931
Feltöltve
2014.06.27. 15:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.06.27. 15:01

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169932

349554
Feltöltve
2019.04.05. 09:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.05. 09:41

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349556
Feltöltve
2019.04.05. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.05. 09:44

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349557
Feltöltve
2019.04.05. 09:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.04.05. 09:45

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
349559

349561
Feltöltve
2019.04.05. 09:46

ocsovai andrás 19.04.05. 09:46

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
430550
Feltöltve
2021.01.24. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 5.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.24. 10:19

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
430551
Feltöltve
2021.01.24. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.24. 10:19

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
430552
Feltöltve
2021.01.24. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 7.5mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.24. 10:19

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
430553
Feltöltve
2021.01.24. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.5mm • ISO400

430554

430555

430556
Feltöltve
2021.01.24. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.24. 10:19

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
430557
Feltöltve
2021.01.24. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.01.24. 10:19

Archív fotók

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169910
Forrás
http://fovarosi.blog.hu/2009/06/03/a_harmas_metro_tortenete_es_epiteszete_10_10
Évszám
2009
Feltöltve
2014.06.27. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.06.27. 10:47
2009, Archív felvétel

"Színlépcső" c. alkotás fotói

Alkotó
Miskei László (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
360278
Forrás
Szín és építészet kiállítás katalógus. (1993)
Feltöltve
2019.06.14. 14:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.14. 14:27
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.01.24. 10:19
8 új fotót töltöttem a "Színlépcső" műlaphoz
19.06.14. 14:27
1 új fotót töltöttem a "Színlépcső" műlaphoz
17.10.08. 13:55
A "Színlépcső" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.27. 15:46
ocsovai andrás publikálta "Színlépcső" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.