Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere

Vasegerszeg, Kossuth Lajos u.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Vasegerszeg
Kossuth Lajos u.

Felállítás1734

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2014.06.25. 12:38
Ivánegerszeg és Keményegerszeg 1937-ben egyesült Vasegerszeg néven. A falu Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma az ivánegerszegi falurészen áll. Az építtető vizeki Tallián Ádám és felesége eörményesi és karánsebesi Fiáth Borbála volt. Házassági címerük a templom bejárata feletti fülkében látható. A Tallián és a Fiáth családok címere egy szív alakú közös pajzsban egyesül. Az egyesített címert két pajzstartó alak fogja közre, a közös címert közös sisakdísz "koronázza".
A Tallián-címer címertani leírása (Balogh Gyula szerint):
"Kék udvarban, zöld téren, sisakkal és mellpáncéllal ellátott, különben magyar ruhás vitéz, bal kezével a kardját az ágyékától elmozdítja (azaz: a kard ferde irányban függ a derekáról), s jobb ezével egy vörös keresztes fehér zászlóval ellátott dárdát tart föl. A sisak koronáján az említetthez mindenben hasonló zászlós dárda áll."
A Fiáth címerben "kék mezőben egy magyar vitéz áll kivont karddal, amellyel az előtte álló medvének a fejét vette. A pajzs tetején a két kiterjesztett szárny között egy magyar vitéz nyúlik ki, jobbjában a kivont kardja hegyén a pajzsbéli medve fejét tartja."
Források:
Balogh Hyula: Vasvármegye nemes családjai, Szombathely, 1894. 255. p.
Címerhatározó - eörményesi és karánsebesi Fiáth család - http://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Fi%C3%A1th_c%C3%ADmer



Kapcsolódó
Angyal szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

Tallián - Fiáth egyesített címer
Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
169702
Feltöltve
2014.06.25. 11:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.25. 11:00
Tallián - Fiáth egyesített címer

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

vizeki Tallián család címere
Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
169703
Feltöltve
2014.06.25. 11:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.25. 11:06
vizeki Tallián család címere

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

eörményesi és karánsebesi Fiáth család címere
Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
169704
Feltöltve
2014.06.25. 11:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.25. 11:08
eörményesi és karánsebesi Fiáth család címere

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
169705
Feltöltve
2014.06.25. 11:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/280 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.25. 11:11

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
169706
Feltöltve
2014.06.25. 11:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/280 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.25. 11:18

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
169707
Feltöltve
2014.06.25. 11:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.25. 11:21

Adalék vagy máshol

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
553679
Feltöltve
2024.02.18. 20:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/10 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:38

"Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. alkotás fotói

Település
Vasegerszeg
Feltöltő
Azonosító
553680
Feltöltve
2024.02.18. 20:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/8 • 22mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:38
Összesen 8 fotó

Műlap története

6 perce
2 új fotót töltöttem a "Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" műlaphoz
14.06.25. 12:38
Orbán Róbert publikálta "Tallián Ádám és Fiáth Borbála házassági címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.