Budapest, XII. kerület, Csaba utca 5.

Budapest
XII. kerület, Csaba utca 5.
A Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom Hősi halottak kápolnájában.

Felállítás1933

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2014.07.13. 23:11
A templomba belépve, két-oldalt egy-egy mellékkápolnába juthatunk, jobbra a Hősi halottak kápolnája. Több képzőművészeti alkotás is található itt: Ohmann Szent László fémdomborítású oltára, eredetileg (a téglaburkolatú padlón) Kovács Margit kilenc színes kerámiaképe, melyek Szent László életének kilenc jelenetét mutatták (sajnos mára erősen kopottak). Ugyancsak itt helyeztek el egy első világháborús katonai emlékművet.

A Szent László oltárral szemben, egy rejtett megvilágítású fülkébe helyezve látható Pátzay Pál Pietà-ja.

A Pietà, „A fájdalmas anya” itt a hagyományos, michelangeloi ábrázolás. A fájdalomtól megtört Mária ölében tartja a keresztről levett, már halott Jézust. A jelenetben itt talán inkább a szomorú, de mégis belenyugvó anyát látjuk, Mária megformálása egy "földi" asszonyt mutat, aki elvesztette fiát.

Nem egyedi, de számomra mégis rendhagyónak tűnt, hogy Pátzay egy vallásos témájú alkotását (ill. itt több is van) találtam meg ebben a templomban. Munkásságának kis része tehető a '45-ös évet megelőző időkre.
Források:
http://www.varosmajoriplebania.hu/index.php?name=2_tortenetunk
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/patzay-pal-195
http://hu.wikipedia.org/wiki/Piet%C3%A0_(m%C5%B1v%C3%A9szett%C3%B6rt%C3%A9net)

Cím alapján hasonló

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169582
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 15:52

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169584
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

169589
Feltöltve
2014.06.24. 15:56

Göröntsér Vera 14.06.24. 15:56

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169585
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

169586
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

169587
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

169590
Feltöltve
2014.06.24. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 15:56

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169588
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 15:52

"Pietà" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
169583
Feltöltve
2014.06.24. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 15:52
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.10.12. 16:04
Megérintettem a "Pietà" alkotást
17.06.14. 12:07
Megérintettem a "Pietà" alkotást
14.07.13. 23:11
Göröntsér Vera publikálta "Pietà" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.