Lisieux-i Kis Szent Teréz

Budapest, XII. kerület, Csaba utca 5.
Archív képek

Budapest
XII. kerület, Csaba utca 5.
A templom belsejében, a szentélytől balra, a Vianney Szent Jánosnak...Teljes szövegA templom belsejében, a szentélytől balra, a Vianney Szent Jánosnak szentelt mellékoltár felé eső részen.Kevesebb szöveg

Felállítás1933. június 4.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2014.06.05. 08:42
A Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom építésének története régi időkre nyúlik vissza. Végül 1922-ben elfogadott tervei alapján Árkay Aladárt kérték fel megépítésére, ill. sajnálatos halála után fia, Árkay Bertalan folytatta az építkezést.
A templomot 1933-ban szentelték fel, de belső díszítésének munkálatai még hosszan folytatódtak.
Nagy károkat okozott a világháború, a Budapest ellen intézett egyik bombatámadás – és főleg a keletkezett légnyomás – súlyosan megrongálta. Ez hosszú időkre meghatározta a templom további életét, a helyreállítási, rekonstrukciós munkákat.

A szentély előtt, a főhajót egy un. diadalív határolja. Két oldalt mellékoltárok találhatók. A bal oldali mellékoltár felé vezető keresztúton áll a Lisieux-i Kis Szent Terézt ábrázoló alkotás.

A fiatalon elhunyt karmelita rendi szerzetesnő minden vágya az volt, hogy a világból elvonultan élhessen. Korán bekövetkezett betegsége ideje alatt a keresztet mindig szorosan tartotta.
Korai jövendölése szerint '...én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre!"

Kis Szent Teréz az őt ábrázoló alkotásokon rendszerint magához szorítva tartja a keresztet, ölében rózsacsokor látható.
Források:
http://www.varosmajoriplebania.hu/index.php?name=2_tortenetunk

Kapcsolódó
Jézus szíve

Cím alapján hasonló

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
167674
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.04. 18:30

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
167678
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/4 • ISO1000

167677
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/6 • ISO800

167681
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1250

167676

167680
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO800

167679
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

167682
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

167675
Feltöltve
2014.06.04. 18:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.04. 18:30

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
167683
Feltöltve
2014.06.04. 18:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.04. 18:43

Archív fotók

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

"Boldogfai Farkas Sándor: Kis Szent Teréz. A városmajori templomban."
Feltöltő
Azonosító
430116
Forrás
Szépművészet 3. 1942. november (3. évfolyam, 11. szám) 258. o.
Feltöltve
2021.01.20. 15:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.20. 15:21
Archív felvétel
"Boldogfai Farkas Sándor: Kis Szent Teréz. A városmajori templomban."
Összesen 11 fotó

Műlap története

01.20. 15:21
1 új fotót töltöttem a "Lisieux-i Kis Szent Teréz" műlaphoz!
18.04.20. 10:52
Megérintettem a "Lisieux-i Kis Szent Teréz" alkotást!
17.06.14. 12:14
Megérintettem a "Lisieux-i Kis Szent Teréz" alkotást!
14.06.05. 08:42
Göröntsér Vera publikálta "Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.