Steindl Imre
Most úgy gondolom "kiengedem" az alkotó nélküli lapokat, talán "közadakozásból" megszületik a megoldás.
Steindl Imre (1839.–1902) építész, számos, neves épület tervezője, műegyetemi tanár több szálon is kötődik a Műszaki Egyetemhez, ill. annak jogelődjéhez, a József Műegyetemhez is.
Egyrészt ő maga is itt végzett, majd a Képzőművészeti Akadémia/Bécs, építész szakán tanult, ill. kis kitérő után (tanulmányút) visszatért, de akkor már tanári minőségben.
Gyakorlati építészeti tevékenysége során számtalan emblematikus épületet tervezett, melyek közül a legismertebb az új Országház épülete. További műveinek listáját ld. http://hu.wikipedia.org/wiki/Steindl_Imre#Egy.C3.A9b_.C3.A9p.C3.BCletei
Mint írtam, nagy erőkkel próbáltam a hiányzó adatokat feltárni. Most, szemlélődve, feltűnő a hasonlóság a lapon már szereplő két Stróbl-alkotással. Különösen szemléletes az országházi példány mosolya, míg a Szegedi Pantheonban elhelyezett, a Stróbl hagyatékból származó szobor legalább annyira "rokon". Utóbbi valószínűleg modell után készült, igazán autentikus alkotás. A gondolatot, hogy az alkotó esetleg azonos, kimondani nem merném, leírni annál kevésbé.
---
Adalék az alkotó-kérdés kapcsán. Andrea megerősített Strobl szerzőségében. Hozzájutottam egy 1939-ben kiadott könyvhöz, ami végigveszi az itt elhelyezett szobrok többségét. A következőt olvasom: Steindl Imre épm. bronz mellszobor, 1909, Strobl Alajos után Senyei Károly."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Steindl_Imre
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ddc4348fd824bb68648f8836a19d971e_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b52b190bfc6836121ec4b83bf2f9d378_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/9 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1b360826c5e995df733ae919a989e3de_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ550/100 • 1/7 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dbcc6a440818de61d60ae3190ca291d3_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/58f6313afda773b98832f9ee505220e9_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ460/100 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/86c1d8c3c67cb2c13420a8ad668968b0_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ460/100 • 1/18 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a23056-6252a76a29c41-ac8e3dbfbc14bdfc24f1715a_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/30 • 11.6mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a23056-6252a76a2e236-a14f462ab8ffce113497de35_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/25 • 18.8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a23056-635e5885b9bdb-2fe1592b06b5ab8d70745606_4.jpg)
"Steindl Imre" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/3 • 9.9mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!