Angol cím:St. Florian

Csabrendek
Hegyalja utca
Az alkotás az Árpád utca-Hegyalja utca sarkán található.

Felállítás2010. május 8.

Aerdna
2014.06.02. 20:16
2010. május 8-án, Csabrendeken, jubileumi tűzoltó rendezvény keretében avatták fel Gelencsér Ferenc diszeli szobrász-kőfaragó Szent Flórián-szobrát.

A rendezvény megtartására és az alkotás felállítására a nagyfödémesi és csabrendeki tűzoltó szervezetek közötti együttműködés 10., és a Csabrendek Község Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete 120. éves fennállásának évfordulója alkalmából került sor.

A két szervezet a felállítást megelőző évben megállapodott, hogy Csabrendeken emléket állítanak Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének.

Az alkotás költségeihez sikeres pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Civil Alap Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumához, így a talapzat költségeit a pályázaton nyert összegből fedezték.

Az avatáson jelen volt dr. Bende Péter vezérőrnagy a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, dr. Lauer János tűzoltó ezredes a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, a Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Sümeg, Kővágóőrs, Zalaszentgrót, Nagyfödémes tűzoltóság képviselői, fegyveres és rendvédelmi szervek, települési önkormányzatok vezetői.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
167354
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.06.02. 20:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.02. 20:00
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
167355

167356
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.06.02. 20:01

Aerdna 14.06.02. 20:01
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
167357
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.06.02. 20:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

167358
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.06.02. 20:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.02. 20:02
2005. január

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
167359
Feltöltve
2014.06.02. 20:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.02. 20:05

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
167360

167361

Feldolgozás alatt...

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
167362
Feltöltve
2014.06.02. 20:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.02. 20:11

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
349381
Feltöltve
2019.04.04. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.04. 11:16

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
349382
Feltöltve
2019.04.04. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.04. 11:16

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
349383
Feltöltve
2019.04.04. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.04. 11:17

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
349384
Feltöltve
2019.04.04. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.04. 11:17

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csabrendek
Feltöltő
Azonosító
349385
Feltöltve
2019.04.04. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.04. 11:18
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.04.04. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián" műlaphoz
19.04.04. 11:17

19.04.04. 11:16

14.06.02. 20:16
Aerdna publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.