Eger, Pyrker János tér 1.

Eger
Pyrker János tér 1.
Az egri bazilikában áll.

Felállítás1957

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2014.11.30. 23:58
Sok hónapja feltöltöttem, és itt várakozik ez az alkotás. A közelmúltban egy másik város alkotói között kutatva találtam meg véletlenül az alkotó nevét, és a szobor avatásának idejét.

Az egri bazilikában nyolc darab, egyforma méretű, 175 cm magas, mészkőből, vagy fehér márványból készült szobor van. Eddig hatot tudtam bemutatni, és kettőnek, az itt látható Szent Antalnak, meg Szent József szobrának nem volt meg az alkotója.

Az Egerben, 1927-ben született szobrásznak több alkotása is van még a városban, amit nem sikerült eddig megtalálni. Az artportal listájában ezek benne vannak, ha valakinek kutatni támad kedve, vagy ismét Egerbe menni...

A bazilikáról több írásos dokumentumot szereztem be az alkotások megfejtésére, de érdekes módon ezek a különböző időben, páronként avatott egészalakos szobrok mintha mostoha gyermekek lettek volna.

Szent Antalt általában kisgyermekkel a kezében ábrázolják a művészetben – itt, az egri bazilikában is így formálta meg nekünk Szabó László szobrászművész.
Szent Antalról: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal

2020 nyarán vettem észre Egerben, hogy a dómot felújítják. A kiírás szerint ez a folyamat 2019 szeptemberétől 2022 szeptemberéig fog tartani. A templom szobrainak nagy része most nem látható, de Szent Antal szobrát áthelyezték, és jelenleg is látható.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szabo-laszlo--1927-2002--szobrasz-1041

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
167273
Feltöltve
2014.06.02. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.06.02. 01:45

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
167269
Feltöltve
2014.06.02. 01:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.06.02. 01:44

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
167270
Feltöltve
2014.06.02. 01:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1600

167271
Feltöltve
2014.06.02. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.06.02. 01:45

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
167272
Feltöltve
2014.06.02. 01:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.06.02. 01:45

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428245
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:22
2020. június

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428246
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:22
2020. június

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428247
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:22
2020. június
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.01.01. 16:22
3 új fotót töltöttem a "Szent Antal" műlaphoz
14.11.30. 23:58
TundeK62 publikálta "Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.