Eger, Pyrker János tér 1.

Eger
Pyrker János tér 1.
Az egri bazilikában áll. A bal oldalon az első, egészalakos szobor.

Felállítás1995

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2014.05.29. 23:54
"Az egri főszékesegyház vagy egri bazilika Eger városának 1831–1836 között, Hild József tervei alapján klasszicista stílusban épült római katolikus székesegyháza, az egri érsekség főtemploma, Magyarország második legnagyobb temploma. Egerben a Pyrker téren áll, dél felől a Törvényház utca, kelet felől az Eszterházy tér határolja. 55 méter magas tornyaival ez a város második legmagasabb épülete."

A bazilika belső díszítése a templomépület felszentelése óta folyamatosan bővül. Visszafelé haladva a sorban, vagyis az utolsó előttiként felavatott, elhelyezett szoborral kezdem az alkotások bemutatását. Szent Rita egészalakos szobra mészkőből készült, és valamivel nagyobb, mint az életnagyság, 175 cm magas.

"Casciai Szent Rita (Roccaporena, Itália, 1381 – Cascia, 1447. máj. 22.) szerzetesnő a Katolikus Egyház szentje, a reménytelen ügyek védőszentje.

Az itáliai Cascia városában született és élt. Nagy türelme, reménykedése és hite tette kezdettől fogva kiemelkedővé környezetében, melyet az élete során megtapasztalt nehézségeken keresztül mindig felmutatott. Megözvegyülve, két gyermekét elvesztve a Mária Magdolna Ágoston-rendi szerzetesközösség tagja lett."

2020 nyarán vettem észre Egerben, hogy a dómot felújítják. A kiírás szerint ez a folyamat 2019 szeptemberétől 2022 szeptemberéig fog tartani. A templom szobrainak nagy része most nem látható, de Szent Rita szobrát áthelyezték, és jelenleg is látható.
2022 októberében a szobor régi, eredeti helyén áll a bazilikában.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Egri_f%C5%91sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z
Az életrajz további része: http://hu.wikipedia.org/wiki/Casciai_Szent_Rita
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/pusztai-agoston-974
Szent Ritáról: http://lexikon.katolikus.hu/R/Rita.html
A bazilikáról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Egri_f%C5%91sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166749
Feltöltve
2014.05.27. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.27. 01:05

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166750
Feltöltve
2014.05.27. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/5 • ISO500

166751
Feltöltve
2014.05.27. 01:06

TundeK62 14.05.27. 01:06

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166752
Feltöltve
2014.05.27. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/5 • ISO800

166753

167003
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.05.30. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.30. 00:00
2013. október

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
167004
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.05.30. 00:01
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.30. 00:01
2013. október

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428243
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:12
2020. június

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505630
Feltöltve
2022.10.21. 17:53
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:53

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505631
Feltöltve
2022.10.21. 17:53
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ32/10 • 1/50 • 15.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:53

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505632
Feltöltve
2022.10.21. 17:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ22/10 • 1/40 • 11.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:53

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505633
Feltöltve
2022.10.21. 17:53
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/40 • 22mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:53

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Szent Rita szobrának elhelyezése a felújítás alatt. 2022 októberében már a régi, eredeti helyén áll.
Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428244
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:12
2020. június
Szent Rita szobrának elhelyezése a felújítás alatt. 2022 októberében már a régi, eredeti helyén áll.
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.10.21. 17:53
4 új fotót töltöttem a "Szent Rita" műlaphoz
21.01.01. 16:12
2 új fotót töltöttem a "Szent Rita" műlaphoz
16.12.26. 11:22
Megérintettem a "Szent Rita" alkotást
14.05.29. 23:54
TundeK62 publikálta "Szent Rita" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.