Debrecen, Kálvin tér 16.

Angol cím:Ferenc Balogh

Debrecen
Kálvin tér 16.
Debreceni Református Hittudományi Egyetem (Református Kollégium)

Felállítás1938. október 4.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.07.25. 23:35
"Nagyváradon született. 1854-ben jött Debrecenbe tanulni a teológiára. Végzés után még öt évig esküdtfelügyelő, szenior és tanító. Ez után egy évig a Sorbonne hallgatója Párizsban. Ezután Oxford, Edinburg, Utrecht, Heidelberg, Basel, Genf, és olasz egyetemek következnek. Debrecenbe 1865-ben érkezik vissza, az egyháztörténeti tanszékre, majd Kollégiumi igazgató évekig. Mint a magyar református egyház követe, egyetemes presbiteri közgyűlésen képviselte hazánkat. Megírta Debreceni Református Kollégium történetét."
Források:
Az idézett szöveg a Debrecenben idegenvezetőként végzett hallgatóknak kiadott leírásból származik.
További linkek
A Református Kollégiumról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_Reform%C3%A1tus_Koll%C3%A9gium

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165553
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:29
2010. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165554
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:29
2010. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165555
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:30
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:30
2010. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177739
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.08.29. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.29. 23:54
2012. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177740
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.08.29. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.29. 23:54
2012. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177741
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.08.29. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.29. 23:54
2012. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
177742
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.08.29. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.29. 23:54
2012. június

"Balogh Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423958
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 12:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 12:12
2018. július
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.11.10. 12:12
1 új fotót töltöttem a "Balogh Ferenc" műlaphoz
19.12.19. 12:39
Megérintettem a "Balogh Ferenc" alkotást
14.07.25. 23:35
TundeK62 publikálta "Balogh Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.