Debrecen, Kálvin tér 16.

Angol cím:Lajos Domokos

Debrecen
Kálvin tér 16.
Debreceni Református Hittudományi Egyetem (Református Kollégium)...Teljes szövegDebreceni Református Hittudományi Egyetem (Református Kollégium) földszinti, bal oldali árkádsorán látható. A 7. alkotás a sorban.Kevesebb szöveg

Felállítás1938. október 4.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.05.18. 23:52
Aki esetleg megnézte a héten a statisztikát, biztos csodálkozott rajta, hogy vajon hogy lehet ennyire sok az általam feltöltött anyag, holott látszólag szinte semmit nem csináltam. Ez azért volt, mert a háttérben végre erőt vettem magamon, és feltöltöttem a magyar művelődéstörténet egyik legnagyobb domborműsorozatát. A debreceni Református Kollégiumban őrzött, közel harminc darab, egyforma méretű domborművet.
Eddig csak egyetlen volt meg az oldalon, az is a szobrász, Pátzay Pál személye miatt, a Bethlen Gábor dombormű. Azt hiszem ma este folytatom a Pátzay Pál által készített többi alkotással.

"Domokos Lajos (1728–1803) politikus, író, Debrecen város főjegyzője, majd 1770-től kisebb megszakításokkal főbírája, a Kollégium főgondnoka volt. Szívós munkával sikerült megtörnie mind a Kollégiumban, mind a városi tanácsban az egyházi párt egyeduralmát. 1786-ban a Helytartótanács elmozdította hivatalából. 1790–91-ben Bihar vármegye országgyűlési követeként a magyar nyelv hivatalossá tételéért szállt síkra. Javaslatára 1797-ben a Kollégium hivatalos oktatási nyelve a magyar lett. Részt vett a debreceni magyar Grammatika szerkesztésében. Több felvilágosult szellemű munkát fordított magyarra."

Az alkotást a Múzeumok Éjszakája rendezvényén fotóztam.
Források:
Az idézett szöveg a Debrecenben idegenvezetőként végzett hallgatóknak kiadott leírásból származik.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Domokos_Lajos
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/patzay-pal-195

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165535
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.13. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.13. 23:22
2010. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165536
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.13. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.13. 23:23
2010. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165537
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.13. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.13. 23:23
2010. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166131
Feltöltve
2014.05.19. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 01:07

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166134
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.05.19. 01:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 01:08
2012. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166132
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.05.19. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 01:07
2012. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166135
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.05.19. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 01:08
2012. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166133
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.05.19. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 01:07
2012. június

"Domokos Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423938
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:56
2018. július
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.11.10. 11:56
1 új fotót töltöttem a "Domokos Lajos" műlaphoz
14.05.18. 23:52
TundeK62 publikálta "Domokos Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.