Szembekötősdi
Három kislányt látunk a "képen". A közrefogott leányzó szemét bekötötték, két szélső társa csúfolódó mozdulatokkal hozza tudtunkra a hanggal itt be nem mutatható, a játék lényeges részét képező "csúfolódást".
Szembekötősdit játszanak.
A szembekötősdit az ókori Rómában is játszották. A játék lényege, hogy egyik társuknak bekötötték a szemét, majd a többiek csúfolódó megjegyzésekkel, teste érintésével illették. A bekötött szemű gyermeknek az volt a feladata, hogy kitalálja ki csúfolja, vagy megfogja az őt gúnyoló, molesztáló társait. Akit sikerült csúfolódó hangja alapján felismerni vagy megfognia, annak kötötték be a szemét a következő játékrészben.
A leány alakok alatt három "pávagalamb" turbékol, felettük "sorminta" díszíti az az oszlopot. A lányok ruhája is díszítő motívumokat hordoz.
Kisdiák korunkban még játszottuk ezt az egyébként a lányok körében közkedveltebb játékot. Azt, hogy 2014-ben ismerik-e még ezt a játékot a gyerekek és játsszák-e, nem tudom. A dombormű három kislánya már 102 éve műveli és ezidáig - köszönhetően a szobrásznak - nem unta meg.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/feefb0d798ac5b2a36902bdd4f23bce8_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/79795755e4b0afa5ad8a44009b991468_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d53984553fa6f6048ca0d5f6f56d2520_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2b8dd40141569eaa2499f9b222603d4e_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2dbb33b1181d31244cbed5c2c5005bf1_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4c2f0d136d68ff611c5fb9d05743e9da_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/beef940cb4d6130a90030e4afd68068b_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
ƒ290/100 • 1/140 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ab5d3b8b2ecf51a2371183964cc32166_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a22866-631e0e9512723-9057ff73de90719b048d4b98_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/800 • 6.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a22866-631e0e951696f-e42ebf5d8068ec39245f9ee9_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/640 • 17mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a22866-631e0e951b757-76c44f11331e6975c2ec69d4_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 14.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a22866-631e0e951ebb4-f6e6c4215d8056cc1d41e388_4.jpg)
"Szembekötősdi" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • 14.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a22866-631e0e95230dc-f25e0648dff52829b8befd3b_4.jpg)