Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)
Rombauer tér
A városban "Labor" vagy "ÓKÜ Hivatalház I." néven ismert, egykori gyári igazgatósági épület homlokzatán találjátok. A ház 2005 óta műemlék, 1938 és 1943 között épült, előremutató funkcionalista elvek szerint, modern stílusban. Tehát semmi köze a szocreálhoz! A homokkőből készült kompozíció a kohászati és a bányászati munka különböző fázisait mutatja be: barátságos, tettrekész (a szocreállal ellenben nem erőltetett beállítású) munkások végzik a dolgukat, az óriási gépezet, a gyár így működik.
Sajnos az épület rossz állapotban van, szinte teljesen üres. A környező irodaházak is üresen állnak régóta, köztük még tízemeletesek is, mindössze egy kisebb házban van élet. Bár a frissiben átadott, felújított, csodaszép "Olvasó" nevű színház és kultúrpalota, valamint a "Kaszinó" - ma a felsőoktatást szolgálja - és a Városi Múzeum a közelben állnak, ez a város tulajdonképpen legelszlömösödöttebb része. Jó lenne funkciót találni a háznak, így a remek kompozíció is megmenekülne! (Rossz példa sajnos van, térben és időben is egészen a közelből: elkészült az új ózdi csillvill uszodakomplexum, így a régi, sok átépítés ellenére is még díszes, nagy versenyeket is látott uszoda és fürdő együttesére már nincs szükség, pedig az ország első fedett versenyuszodája volt. A város kérte a műemléki védettség megszüntetését, mert senki sem akarja fenntartani, az állagmegóvást elvégezni. Így majd széthordhatják.)
![](/tagok/e735cb8b779a2223304c585df5736052_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b979dc807185b939749bbe08cbcc8a53_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9888e15e00aaf910b84d41be6a30ec36_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e122188f49972b8c718b21fe2a3077a6_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a7c0a0c9e55643ac032246a3af9ffde1_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3dfbf3591ffad820bf4752d10a201248_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0a3f4014de9c2b87fb2f9d3605a600e1_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ec18b98863450f067b86f7119b64b63e_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7563cdf38d58c8c91a024b2ef6ac3753_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7be34a06cd6eaa20f0e600cb01fd2b1c_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e206e86dad1c6d701567107cddda406d_4.jpg)
"Kohászat és bányászat allegóriája (A gyári munka allegóriája)" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!