Rodostó (Tekirdağ), Hürriyet Mh. Atatürk Bulvarı

Alternatív, helyi címek:Kelemen Mikes
Angol cím:Kelemen Mikes

Rodostó (Tekirdağ)
Hürriyet Mh. Atatürk Bulvarı
Baris Ve Özgürlük Parki

Felállítás2000. október

Mónus Béla (fafaragó)

László Mária
2014.05.15. 10:01
Mikes Kelement idéző háromalakos faszobor-kompozíció árnyas fák alatt áll a tengerparti Béke és Barátság Parkban.
A szoborcsoport történetét a fafaragó művész maga meséli el az avatás alkalmával készített riportban :
"Érdekes a rodostói munkám története [...]. A Duna Televízió készített egy filmet itt, Rodostóban. Az egyik operatőr emlékezett arra, hogy Zágonban én készítettem a szobrot. Ezt elmondta a Rodostó Alapítvány elnökének, aki felhívott és felkért, hogy készítsem el Rodostó számára is ugyanazt a szobrot [...] A törökök is ugyanolyan szobrot kértek volna, mint a zágoni, de olyan fát nem lehetett találni. Nem is nő még egyszer olyan tölgy! Ezért a tervet módosítani kellett, három szoborban komponáltam meg azt, amit Zágonban egy fa foglalt magába. Ugyanaz az üzenete ennek a három alkotásnak is, mint annak, amit Zágonban faragtam. A középső alak itt is a fába zárt Mikes Kelement ábrázolja, a bal szélső pedig, egy idős nőalak a szülőföld allegóriája. A törököknek az volt a kívánságuk, hogy ennek a nőalaknak egy pergamenlevelet kell a kezében tartania, mert ők a Nagynénét szeretik [...]
Hogy a kompozíció teljes legyen, a jobb oldalra egy fiatal leányt faragtam, a szerelem allegóriáját. Ezt tartottam a két legfontosabb tényezőnek, amitől Mikes Kelemen egész életében el volt zárva. Soha nem térhetett vissza a szülőföldjére, soha nem alapíthatott családot. Ezért gondoltam, hogy ez a szoboregyüttes így teljes."

Egy különálló fatáblán olvashatjuk, hogy "Ez az emlékmű állíttatott a Rodostó Alapítvány által Tekirdağ város és a N. Kom segedelmével Anno 2000 okt."-ben.
A főalakot hátulról szemlélve, a faragott szövegből Mikes Kelemen születésének, illetve halálának helyét és idejét valamint egy idézetet silabizálhatunk ki:
"Vagyunk / kik voltunk / leszünk / kik vagyunk"
Források:
[1] Mónus Béla, a rodostói szobrász.
http://www.turkinfo.hu/index.php?oldal=keres&&reszletek=talal&&tbl=hirek&&mi=1721



Tagi gyűjteményben
Határtalan irodalom
Tagi gyűjteményben
Határon túl

Cím alapján hasonló

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164912
Feltöltve
2014.05.06. 16:25
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:25

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164913
Feltöltve
2014.05.06. 16:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:27

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164914
Feltöltve
2014.05.06. 16:28
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:28

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164915
Feltöltve
2014.05.06. 16:30
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ39/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:30

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164916
Feltöltve
2014.05.06. 16:31
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:31

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164917
Feltöltve
2014.05.06. 16:33
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:33

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164918
Feltöltve
2014.05.06. 16:35
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ39/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:35

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164919
Feltöltve
2014.05.06. 16:37
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ39/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:37

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164920
Feltöltve
2014.05.06. 16:38
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:38

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164921
Feltöltve
2014.05.06. 16:42
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:42

"Mikes Kelemen" c. alkotás fotói

Alkotó
Mónus Béla (fafaragó)
Település
Rodostó (Tekirdağ)
Feltöltő
Azonosító
164922
Feltöltve
2014.05.06. 16:45
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.05.06. 16:45
Összesen 11 fotó

Műlap története

14.05.15. 10:01
László Mária publikálta "Mikes Kelemen" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.