Pozsony (Bratislava), Kapitulska 15

Alternatív, helyi címek:A "Kis Prépostlak" homlokzati falképei


Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2014.05.15. 09:39
Tőzsér Árpád a "Séta a pozsonyi Káptalan utcában" című visszaemlékezésében a következőket írja a Káptalan utcai "kis Prépostlak"-ról:
" Szabadon csodálhatók viszont a szintén közeli 15-ös számú ház, az úgynevezett Kis Prépostlak román stílusú idomai és frissen felújított külső falfestményei. De mindez már az én személyes történelmemnek is része.
A hatvanas években sokáig laktam a közeli Vödric utcában (ma már csak a helye van meg az utcának, házait az Új Híd építése idején lebontották, s fölrobbantották például az addig a dóm tőszomszédságában álló zsinagógát is): akkoriban szinte napjában végigmentem a Káptalan utcán és gyakran megálltam a történészek által a város legrégibb házának mondott Kis Prépostlak előtt. Tudtam, hogy Pray György a káptalan levéltárában, azaz valahol itt találta meg a később róla elnevezett kódexet (1770-ben), s benne az azóta már minden magyar által szinte versként, a nemzet nagy elégiájaként ismert Halotti Beszéd szövegét. S mivel a régi írások szerint a Kis Prépostlak is az 1200-as évek elején épült, s a felbecsülhetetlen értékű nyelvemlékünk is akkoriban került Pozsonyba (a közeli Deáki község templomából, ahol a kódex misekönyvként szolgált), meg voltam róla győződve, hogy az a bizonyos Pray-féle levéltár csak ebben a 15-ös számú házban lehetett. S nagy volt a csalódásom, mikor megtudtam, hogy a nevezetes kódex bizony nem a Kis Prépostlakban, hanem a dómban (pontosabban persze az ott elhelyezett levéltárban) várta több mint ötszáz éven keresztül a felfedezőjét. De a reflexeimet már nem tudta megváltoztatni a tudásom: a Kis Prépostlak „görnyedő, időkorhadt falazata és úgy az utcai homlokzaton, mint az udvari falakon is végigfutó félköríves román oromdísze" (Ortvay Tivadar) engem azóta is változatlanul a Halotti Beszédre és korára emlékeztet."

A ház utcai homlokzatán ma két kép látható, mindkettő egyházi énekhez (himnuszhoz) kapcsolódik.
Azon a képen, amelyiken legfelül az "Ecce panis angelorum" (Íme az angyalok kenyere) szöveg olvasható, két térdelő angyal emeli magasba a szentségtartót benne az ostyával. A baloldali angyal lábainál a pozsonyi vár (vagy egy rá emlékeztető épület)körvonalai vehetők ki. A háttérben hegyvonulat (Kis-Kárpátok?) sejlik, jobbról két épület (Pozsony házai?) látszik.
A kép alján az Ecce panis angelorum kezdetű himnusz egyik változatának sorai olvashatók.

A másik falképen legfelül a "Regina coelerum" (Mennyek királynője) felirat olvasható.
A képet kissé bizonytalanul tudom értelmezni. A piros ruhás ülő alak - feje fölött hármas koronával - talán az Atya, a mellette ülő nő pedig Mária.
(Lehetséges az is, hogy itt egy áldoztatást látunk, a főpap ostyát ad a hozzá járulónak.)
Baloldalt egy téglalap alakú mezőben a "MANE" (manna?) szó látható.
Jobboldalt alul a hívők serege feletti szalagon a "Rorate Rorate coeli de super" szavak olvashatók. Ezek az adventi hajnali misék kezdő énekének szavai.

A két kép véleményem szerint a XVIII. század elején vagy a XVII. században készülhetett.
Források:
Tőzsér Árpád: Séta a pozsonyi Káptalan utcában - http://www.hhrf.org/europaiutas/19992/eu9902s.htm
További linkek
Ecce panis angelorum gregorián dallammal - http://www.youtube.com/watch?v=jVoGbMG1_Ws
Rorate caeli - http://www.youtube.com/watch?v=-EjHCYLukRY



Cím alapján hasonló

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164512
Feltöltve
2014.05.03. 14:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.03. 14:57

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164513
Feltöltve
2014.05.03. 15:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.03. 15:01

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164514
Feltöltve
2014.05.03. 15:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.03. 15:07

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164515
Feltöltve
2014.05.03. 15:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.03. 15:11

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164516
Feltöltve
2014.05.03. 15:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.03. 15:12

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164537
Feltöltve
2014.05.03. 20:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.03. 20:44

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165740
Feltöltve
2014.05.15. 09:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.15. 09:16

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
459079
Feltöltve
2021.09.19. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 24.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.09.19. 20:55

"Ecce panis angelorum" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
459080
Feltöltve
2021.09.19. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 24.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.09.19. 20:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.09.19. 20:55
2 új fotót töltöttem az "Ecce panis angelorum" műlaphoz
14.05.15. 09:39
Orbán Róbert publikálta "Ecce panis angelorum" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.