Pázmány Péter síremléke

Pozsony (Bratislava), Rudnayovo nám. 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Pozsony (Bratislava)
Rudnayovo nám. 1.
A Szent Márton dóm szentélyében az északi falnál.

Felállítás1914

Nem köztéri:Templombelső
Orbán Róbert
2014.05.03. 10:03
Pázmány Péter 1637 március 19-én halt meg Pozsonyban. 1637 április 3-án - kívánságának megfelelően - a Szent Márton dómban, Alamizsnás Szent János ereklyéjének közelében temették el egyszerű fakoporsóban. 1859-ben Knauz Nándor történész, esztergomi érseki levéltáros a sír után kutatva megtalálni vélte Pázmány földi maradványait. Síremlék állítása is tervben volt, de az akkor elmaradt, csupán egy egyszerű márványtábla készült "Petrus Pázmány Cardinalis" felirattal.
1905-ben Komlóssy Ferenc pozsonyi prépost indított kezdeményezést abból a célból, hogy Pázmánynak szobra vagy emlékműve legyen a városban. Ez a kezdeményezés vezetett el a síremlék elkészítéséhez. Rigele Alajos 1901 és 1908 között a bécsi Művészeti Akadémián tanult. 1908-ban pályamunkaként készítette el Pázmány síremlékének makettjét. Munkájáért Fraknói Vilmos-díjat kapott. Maga a tényleges síremlék csak néhány évvel később, 1914-ben valósulhatott meg. A sírtáblát a dóm szentélyének északi falánál helyezték el. Méretében és kialakításában is illeszkedik Pálffy Miklós síremlékéhez.
Pázmány a domborművön jezsuita rendi öltözetet visel, kezében fő művét az "Igazságra vezérlő kalauz"-t tatja. A könyv első és második kiadása is Pozsonyban jelent meg 1613-ban, illetve 1623-ban.. A címlapgrafika alapján megállapítható, hogy Rigele a könyv második kiadását "helyezte" Pázmány kezébe.

A sírtábla alsó szegélyén az alábbi felirat szerepel:
"Fecit Alois Rigele sculptor Posoniensis"
A mondat válasz lehet arra az alkalmanként felvetődő kérdésre is, hogy német, szlovák vagy magyar szobrász volt-e az alkotó. Rigele magát itt egyszerűen "pozsonyi szobrászként" határozza meg.

A tényleges sír pontos helyének megállapítása és a maradványok azonosítása céljából 2005-ben szlovák - magyar tudományos bizottság alakult. A kutatócsoport munkája sikerrel járt, a csontokat és a sírkamrát is azonosították. Pázmány Péter hamvait fakoporsóba helyezték, a sírt Stanislav Zvolensky pozsonyi 2013. március 18-án újraszentelte.

Rigele több makettet is készített a síremlékhez. A síremlék egy másik (meg nem valósult) változatának makettje a dóm kincstárában látható.
Források:
Fraknói Vilmos Pázmány Péter temetéséről - http://mek.oszk.hu/05700/05742/html/05.htm
Újraszentelték Pázmány Péter sírját - http://tortenelemportal.hu/2013/03/pazmany-peter-ujraszenteles/
Az "Igazságra vezérlő kalauz" második kiadásának címlapja - http://deba.unideb.hu/deba/emlekezethely/dok.php?a=bongesz_a&kor=eml_kora#prettyPhoto[gallery01]/2/
További linkek
Jozef Haľko: Pázmaň v Dóme sv. Martina - http://www.impulzrevue.sk/article.php?532

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164445
Feltöltve
2014.05.02. 17:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 17:28

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164446
Feltöltve
2014.05.02. 17:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 17:41

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164447
Feltöltve
2014.05.02. 17:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 17:45

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164448
Feltöltve
2014.05.02. 17:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 17:48

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164449
Feltöltve
2014.05.02. 17:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 17:54

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164450
Feltöltve
2014.05.02. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ520/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 17:56

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164451
Feltöltve
2014.05.02. 18:02
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 18:02

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290966
Feltöltve
2017.09.25. 23:33
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/17 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.25. 23:33

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290967
Feltöltve
2017.09.25. 23:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/20 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.25. 23:35

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290968
Feltöltve
2017.09.25. 23:35
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.25. 23:35

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290969
Feltöltve
2017.09.25. 23:37
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.25. 23:37

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439904
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.04.18. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 31mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.18. 09:06
2010. április

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439905
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.04.18. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/25 • 70mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.18. 09:06
2010. április

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439906
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.04.18. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/40 • 70mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.18. 09:06
2010. április

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439907
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.04.18. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/25 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.18. 09:06
2010. április

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439912
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.04.18. 09:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/8 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.18. 09:11
2010. április

Archív fotók

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164703
Forrás
Saját - Lehel Zsolt: Rigele Alajos könyv (Corvina, 1977)
Évszám
1977
Feltöltve
2014.05.05. 11:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.05. 11:19
1977, Archív felvétel

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164704
Forrás
Saját - Lehel Zsolt: Rigele Alajos könyv (Corvina, 1977)
Évszám
1977
Feltöltve
2014.05.05. 11:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.05. 11:20

164705

Adalék vagy máshol

"Pázmány Péter síremléke" c. alkotás fotói

A síremlék nem megvalósult változatának makettje.
Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164477
Feltöltve
2014.05.02. 21:53
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 21:53
A síremlék nem megvalósult...Teljes szövegA síremlék nem megvalósult változatának makettje.Kevesebb szöveg
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.04.18. 09:11
1 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
21.04.18. 09:06
4 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
18.12.16. 12:46
Megérintettem a "Pázmány Péter síremléke" alkotást
17.09.25. 23:37
1 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
17.09.25. 23:35

17.09.25. 23:33
1 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
17.08.18. 20:18
Megérintettem a "Pázmány Péter síremléke" alkotást
14.05.05. 11:20
1 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
14.05.05. 11:20
1 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
14.05.05. 11:19
1 új fotót töltöttem a "Pázmány Péter síremléke" műlaphoz
14.05.03. 10:51
A "Pázmány Péter síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.03. 10:03
Orbán Róbert publikálta "Pázmány Péter síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.