Jeszenák János síremléke

Pozsony (Bratislava), Šulekova ul.

A Kecske-kapui evangélikus temetőben (Evanjelický cintorín pri Kozej bráne)- VIII-as szektor

Felállítás1869. október 10.


Orbán Róbert
2014.05.01. 21:30
Jeszenák János az 1848-49-es szabadságharc idején Nyitra vármegye főispánja és felvidéki katonai körzet kormánybiztosa volt. A világosi fegyverletétel után, bár lehetősége lett volna rá, nem távozott külföldre, hanem itthon maradt. 1848 októberében felségárulás vádjával halálra ítélték és kivégezték.
Földi maradványait 1867-ben helyezték el a pozsonyi családi kriptában, síremlékét 1869-ben avatták fel.
A síremléken - az életrajzi adatok mellett - Gyulai Pál verse olvasható:
Báró Jeszenák János
Szül Pozsonyban 1800. jan 22-én
„Szerette hazáját szívvel, szóval, tettel;
Védte szabadságát híven, becsülettel.
Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte,
S nem küzdhetve többé, vérpadon halt érte.”
Pesten 1849 Oct 10-én
Hamvait csakis dec 2-án 1867. hozathatta át emlékét örökítendő gyászoló özvegye gr. Forgách Alojzia
Források:
Varsányi Péter István: "Amit tettem, halálom óráján sem bántam meg" - Emlékezés a kétszáz éve született Jeszenák János báróra (Kalligram, 2000. július - augusztus) - http://www.kalligram.eu/Kalligram/Archivum/2000/IX.-evf.-2000.-julius-augusztus/Amit-tettem-halalom-orajan-sem-bantam-meg
További linkek
Szegedy-Maszák Hugó: Alexy Károly szobrász - http://www.mke.hu/lyka/09/055-059-alexy.htm
Csányi László és Jeszenák János kivégzése - http://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index456.html



Cím alapján hasonló

"Jeszenák János síremléke" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
164309
Feltöltve
2014.05.01. 20:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/85 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.01. 20:29

"Jeszenák János síremléke" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
164310
Feltöltve
2014.05.01. 20:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/85 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.01. 20:31

"Jeszenák János síremléke" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
164311
Feltöltve
2014.05.01. 20:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.01. 20:33

"Jeszenák János síremléke" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
164312
Feltöltve
2014.05.01. 20:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.01. 20:39

"Jeszenák János síremléke" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
164313
Feltöltve
2014.05.01. 20:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ410/100 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.01. 20:42

"Jeszenák János síremléke" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
164314
Feltöltve
2014.05.01. 20:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.01. 20:43
Összesen 6 fotó

Műlap története

14.05.03. 21:36
A "Jeszenák János síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.05.01. 21:30
Orbán Róbert publikálta "Jeszenák János síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.