Az OTP épületének allegorikus domborművei

Székesfehérvár, Fő utca 7.
További képek a Fotólistában

Az alkotás a Szent István Király Múzeum épületével szemben, az...Teljes szövegAz alkotás a Szent István Király Múzeum épületével szemben, az Országalma (Fehérvári jog) felől érkezve a Fekete Sas patika épülete utáni épület homlokzatán látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1940

Aerdna
2014.05.01. 19:43
Az egykori Székesfehérvári Kereskedelmi Bank szecessziós épületét ( http://www.kozterkep.hu/profile/Aerdna/folders/2026?auth_key=891ea38ea1a848d027f653c326ffb0c8# ) átépítették 1940-ben Schmidl Ferenc tervei alapján. A neoklasszicista stílusú épület timpanonja alatti tagolt homlokzaton allegorikus domborműveket láthatunk.

Sokáig nyomoztam az alkotók után, mivel sehol nem jelölték, hogy ki készítette a három domborművet. Többször fotóztam is, míg végül sikerült olyan képeket készíteni, melyek jól mutatják a figurák minden apró részletét. Nyomozásom eredményeképpen arra jutottam, hogy a domborműveket Ohmann Béla és ifj. Mátrai Lajos készítette, és a stílus egyértelműen azonos a budapesti egykori Hangya székház domborműveivel, valamint a szintén Budapesten található Győző utca 5. szám alatti házon látható domborművek stílusával.

A letisztult formák alapján elsőre is Ohmann Bélára gondoltam, mint alkotóra, és mivel a székesfehérvári Schmidl-villa Szent József szobrát is ő készítette, feltételezhető volt, hogy itt is együtt dolgozott az építész és a szobrász.

A három dombormű allegorikus alakjai balról jobbra az építészetet, a mezőgazdaságot, és a közgazdaságot, mint gazdasági tevékenységeket szimbolizálják. Az építészet, építőipar figurái kezében kalapács és egy kész ház látható. A mezőgazdaság alakjai kaszát, kévét, és sarlót tartanak kezükben. A közgazdaság alakjai kezében mérleget, tömött erszényt láthatunk.

Az 1900-as évek elején felépített épület eredetileg az 1869-ben megalapított Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak adott otthont, mely a későbbiek folyamán az Osztrák-Magyar Bank kirendeltségeként működött. Székesfehérváron 1845. augusztus 23-tól működött a Székes-Fejérvári Takarékpénztár, és 1872-től a Fejér Megyei Takarékpénztár, melyet a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank hozott létre. Az 1930-40-es években a takarékpénztárak összevonására került sor, 1933-ban már a két pénztár Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár név alatt működött. 1940-ben a Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár épületeként építették át az épületet. Az utolsó felújítás 2006-ban volt.
Források:
Szerk.: Entz Antal Géza: Magyarország műemlékei, Székesfehérvár, 207. o.
Demeter Zsófia - Gelencsér József: Székesfehérvár anno… 37., 194. o.
http://www.deakgyujtemeny.hu/site_vk.cgi?a=cikk&id=hir-130809utcai
Csurgai Horváth József: Székesfehérvár Urbanizációja – A városfejlődés a kiegyezés korában 1867-1914. Doktori értekezés, Szegedi Tudományegyetem. 27., 59. 246. o.
http://www.albaarchivum.hu/id-56-varostorteneti_osszefoglalo_2.html
http://epa.oszk.hu/01900/01940/00017/pdf/szfvsz_04_03-04_1934_108-110.pdf

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164293
Feltöltve
2014.05.01. 19:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 19:02

164294
Feltöltve
2014.05.01. 19:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 19:02

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164295
Feltöltve
2014.05.01. 19:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 19:03

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164296
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.05.01. 19:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

164297
Feltöltve
2014.05.01. 19:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

164298

164299
Feltöltve
2014.05.01. 19:04

Aerdna 14.05.01. 19:04

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164300
Feltöltve
2014.05.01. 19:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 19:09

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164301
Feltöltve
2014.05.01. 19:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 19:10

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164305
Feltöltve
2014.05.01. 19:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.05.01. 19:32

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
164306
Feltöltve
2014.05.01. 19:33

Aerdna 14.05.01. 19:33

164307

204213
Feltöltve
2015.04.30. 10:08
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.30. 10:08

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
244242
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.06.26. 19:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.26. 19:08
2014. február

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
244237
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2016.06.26. 18:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.26. 18:53
2013. március

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
244236
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2016.06.26. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.26. 18:52
2013. március

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
244235
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2016.06.26. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.26. 18:52
2013. március

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
275247
Feltöltve
2017.04.24. 19:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.24. 19:57

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
436210
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.03.13. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/350 • 28.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.13. 17:32
2013. március

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
436211
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.03.13. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/400 • 38.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.13. 17:32
2013. március

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
436212
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.03.13. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/420 • 38.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.03.13. 17:32
2013. március

"Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
510802
Feltöltve
2022.12.10. 06:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/320 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.10. 06:05
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.12.10. 06:05
1 új fotót töltöttem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" műlaphoz
22.12.07. 11:37
Megérintettem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" alkotást
22.03.01. 15:08
Megérintettem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" alkotást
21.03.13. 17:32
3 új fotót töltöttem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" műlaphoz
19.09.22. 12:02
Megérintettem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" alkotást
17.06.02. 11:50
Megérintettem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" alkotást
17.04.24. 19:57
1 új fotót töltöttem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" műlaphoz
17.04.24. 13:32
Megérintettem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" alkotást
16.06.26. 19:08
1 új fotót töltöttem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" műlaphoz
16.06.26. 18:53
1 új fotót töltöttem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" műlaphoz
16.06.26. 18:52

15.04.30. 10:08
1 új fotót töltöttem az "Az OTP épületének allegorikus domborművei" műlaphoz
14.05.01. 19:43
Aerdna publikálta "Az OTP épületének allegorikus domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.