Szent László lovasszobra

Debrőd (Debraď)
Hlavna 149.
A templom után, egy kis dombon kiemelve

Felállítás2007

Kiss Katalin
2014.04.28. 12:34
Debrőd község Kassától 27 km-re délnyugatra, a Bódva jobb partján fekszik, Szepsitől 3 km-re, többségében magyarok lakta település.

A községhez erősen kötődik Szent László legendája, ezért áll a településen Szent László lovasszobra.

A falu határában található a Szent László tisztás és forrás:

„Úgy látszik, hogy a menekülő kun hadak, melyen jöttek, vissza is azon utat követték, s a Tiszán átkelve Abaúj megye erdőségei közé menekültek, de ha a hagyománynak hinni lehet, az üldöző magyarok őket ide is követték. A mai Jászó-Döbröd határában most is megvan a Szent László kútja, melynek forrása, ha nem is a király fohászára s ennek lova patkója helyén buggyant fel, de hihetően a nagy király gondossága által lett az erdős hegyek között feltalálva.”

Forrás: Gyárfás István: A Jász-Kunok Története, II.kötet V.rész, Kecskemét, 1870

2007-ben a Szent László forrás mellett újraindították a nagy hagyományokkal rendelkező búcsújárást a községben.
www.bucsujaras.hu

A lovasszobor egyik oldalán Szűz Mária a gyermekkel, másik oldalán egy leengedett szárnyú angyal.

Az alkotás egy kis domb tetején kiemelve áll, körbejárható, és alapos szemlélődés után az apró részletek is élvezhetőek a modern szobron.
További linkek
Szent László: hu.wikipedia.org

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163942
Feltöltve
2014.04.27. 23:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:53
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163943
Feltöltve
2014.04.27. 23:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:54
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163944
Feltöltve
2014.04.27. 23:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/125 • ISO100

163945
Feltöltve
2014.04.27. 23:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:54
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163946
Feltöltve
2014.04.27. 23:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:55
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163947
Feltöltve
2014.04.27. 23:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ49/10 • 1/500 • ISO100

163948
Feltöltve
2014.04.27. 23:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:55
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163949
Feltöltve
2014.04.27. 23:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:56
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163950
Feltöltve
2014.04.27. 23:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:56
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163951
Feltöltve
2014.04.27. 23:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ49/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:57
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163952
Feltöltve
2014.04.27. 23:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.27. 23:57
Feldolgozás alatt...

"Szent László lovasszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrőd (Debraď)
Feltöltő
Azonosító
163955
Feltöltve
2014.04.28. 00:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 14.04.28. 00:00
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.04.28. 12:34
Kiss Katalin publikálta "Szent László lovasszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.