Lestár Péter-mellszobor

Kecskemét, Lestár tér

Kecskemét
Lestár tér
A Városháza keleti sarkánál áll.

Avatás2014. március 27.
Avatás1986


Szórád Péter
2014.04.24. 20:33
Lestár Péter mellszobrának első felállítására 1986-ban került sor, azon a helyen, ahol jelenleg az Országzászló áll. Ezt megelőzően is volt már ott egy szobor, 1961-ben ott állították fel Fényes Adolf kecskeméti születésű festőművész mellszobrát. 1986-ban ezt a szobrot áthelyezték a Katona József parkban található szoborparkba, azóta is ott áll. A helyére Lestár Péter mellszobra került, és itt állt 2010-ig, az Országzászló felállításakor azonban, ideiglenesen bekerült a Városháza udvarára. 2014. március 27-én a Városháza előtt, a nyugati oldalon felállították Kada Eleknek, a város másik jelentős polgármesterének mellszobrát, és vele egy időben Lestár Péter mellszobra az előbbivel szimmetrikusan elhelyezve ismét köztérre került.

„Lestár Péter (Kecskemét, 1819. jan. 18.—Kecskemét, 1896. máj. 31.) ügyvéd, polgármester. Elemi és középiskoláit Kecskeméten, a jogot Pozsonyban végezte. 1842-ben tette le ügyvédi vizsgáját, 1848-ig itthon ügyvédeskedett. 1848-ban népfölkelőnek állt, majd a város által kiállított önkéntes gyalogos század főhadnagya lett. Harcolt a pákozdi és a schwechati csatákban. Századossá léptették elő, és megkapta a másodosztályú vitézségi érmet. A szabadságharcot Komárom városában küzdötte végig, a kapituláció után hazajött. 1855-ben lépett a város szolgálatába mint árvapénztári ellenőr. 1860-ban gyámhatósági ülnök, 1861-ben városi tanácsnok, 1862-1867 között közgyám volt. Ezután megvált a hivatali pályától és újra ügyvéd lett. Mint ügyvéd is a közélet egyik alakítója volt. Az ő javaslatára alakult meg Kecskeméten a Takarékpénztár Egyesület, melynek 1867-től igazgatósági elnöke, 1872-től igazgatója volt. Ő építtette fel a Takarékpénztár épületét is 1876-ban, 1869-ben a Gazdasági Gőzmalom Rt. igazgatósági elnökének is megválasztották. Hosszú ideig volt a kaszinó elnöke, az Olvasókör választmányi tagja, majd elnöke. Két évig az 1867-ben alakult Honvédegylet elnöki tisztét töltötte be. A Deák-párt híve, majd a balközép és a Deák-párt helyi fúziója — 1875. április 18. — után a megalakult Szabadelvű Párt kecskeméti vezérévé kiáltották ki. 1867-től haláláig tagja volt a város közügyeit irányító képviselőtestületnek, amelyben félretéve minden pártérdeket, egyedül a város javát, fejlődésének előmozdítását tartotta szem előtt. 1880. október 28-án, 61 éves korában Kecskemét polgármesterévé választották. A város pénzügyeinek rendezése után tervszerűen látott hozzá a városfejlesztési program megvalósításához. A filoxéramentes homokon elősegítette a szőlőtermesztés kibontakozását, 200 holdas városi szőlőtelepet hozott létre. Városrendezési tervének keretében a városközpontban egy nagy piactér kiépítését kezdte meg. Az ő polgármestersége alatt épült fel a színház és a városháza. Helyiérdekű vasútvonalak létesítésével a vidéket bekapcsolta a város kereskedelmébe: 1895-ben a Kecskemét-Fülöpszállás, 1896-ban a Kecskemét-Tiszaug vonal átadására került sor. Megkezdődött a város csatornázása, artézi kutak fúrása, s városi villanytelep létesítése. Városi és pusztai iskolák épültek, 1894-ben megnyílt a városi zeneiskola. Lestár Péter 1896-ig, haláláig volt Kmét polgármestere.”
Források:
Péterné Fehér Mária: Lestár Péter a városépítő polgármester, KL 1990. máj. (PF.M.)




Cím alapján hasonló

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163662
Feltöltve
2014.04.24. 18:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ36/1 • 1/250 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:05

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163665
Feltöltve
2014.04.24. 18:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:06

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163667
Feltöltve
2014.04.24. 18:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ4/1 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:07

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163668
Feltöltve
2014.04.24. 18:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:08

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163669
Feltöltve
2014.04.24. 18:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:08

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163673
Feltöltve
2014.04.24. 18:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:14

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163674
Feltöltve
2014.04.24. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:15

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163675
Feltöltve
2014.04.24. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:16

"Lestár Péter-mellszobor" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
163679
Feltöltve
2014.04.24. 18:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.24. 18:20
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.04.24. 20:33
Szórád Péter publikálta "Lestár Péter-mellszobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.