Kecskemét, Világ utca 9.

Kecskemét
Világ utca 9.
A Széchenyi István sétány mellett húzódó játszótérnek a szolgáltató...Teljes szövegA Széchenyi István sétány mellett húzódó játszótérnek a szolgáltató házak felé eső részénél legelésznek.Kevesebb szöveg

Felállítás1976

Szórád Péter
2014.04.24. 17:20
A múlt század hatvanas éveiben kezdték el építeni Kecskeméten a Széchenyiről elnevezett lakótelepet, amely időközben egy kisváros nagyságú településrésszé növekedett. Az itt lakók általában kedvelik a lakókörnyezetüket, akik itt születtek, azok nem szívesen költöznének másik környékre. Én meglehetősen nehezen ismerem ki magam a sok egyforma háztömb között, mondhatom, hogy a Mátra sűrű erdeiben könnyebben kiismerem a járást a turistaösvények útvonalán. A dinamikusan fejlődő városrész egyik központi részén, a bevásárló és kulturális egységek mellett kialakítottak egy egészen egyedi játszóteret, amely meglepően kedves színfolt volt egy időben, a betonrengeteg sűrűjében. Sajnos a karbantartás és utógondozás hiányában a szokásos lepusztulás lett a művészi értékű köztéri alkotásokkal színesített terület sorsa. Ezzel szemben a park füvében legelésző kis tehenek szerencsésen átvészelték az átalakítások viszontagságait, és töretlen derűvel várják a hancúrozó gyerekek társaságát.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kallo-viktor-680

Kapcsolódó
Griffmadár
Kapcsolódó
Emberpár

Cím alapján hasonló

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163531
Feltöltve
2014.04.23. 19:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 19:58

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163533
Feltöltve
2014.04.23. 20:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 20:03

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163534
Feltöltve
2014.04.23. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 20:04

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163535
Feltöltve
2014.04.23. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

163536
Feltöltve
2014.04.23. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 20:06

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163537
Feltöltve
2014.04.23. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 20:06

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163538
Feltöltve
2014.04.23. 20:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 20:07

"Boci-szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
163539

163540
Feltöltve
2014.04.23. 20:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.23. 20:08
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.04.24. 17:20
Szórád Péter publikálta "Boci-szobrok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.