Komló, 48-as tér 5.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hárpiácska

Komló
48-as tér 5.
A komlói Színház és Hangversenyterem épülete előtt áll, a korábbi...Teljes szövegA komlói Színház és Hangversenyterem épülete előtt áll, a korábbi körplasztikából igen modern hatású kútszobor lett.Kevesebb szöveg

Avatás2011
Avatás1994. szeptember 3.

Csuhai István
2014.04.19. 22:32
Ligeti Erika igen jellegzetes, törékeny alkatú, afféle borgesi "képzelt lényt" ábrázoló szobrát műjegyzéke "vízzel kombinált körplasztikaként" határozza meg, eredetileg 1994-ben állították fel Komló közösségi háza előtt. A szobrot ellopták, de utóbb előkerült, talapzatát megerősítették, ennek ellenére 2006 augusztusában újra ellopták. A közösségi ház 2010-es felújítása után a szobor másolata új minőségben került újra köztérre: kútmedence közepén áll, mintha a talapzatát képező hasáb úszóverseny rajtköve lenne - ezáltal jelentése is gazdagodott. A Hárpiácska elnevezést a szoborral foglalkozó tudósításokban találtam mint a plasztika helyi becenevét. A források közé betettem egy 2002-ben készült videót a szobor akkori állapotáról.

"Városképi jelentőségűnek" állítottam be, ami tőlem szokatlan dolog, de ezzel akarom hangsúlyozni a szobor jelentőségét Komlón, az egyetlen komolyabban vehető köztéri szoborállítást az elmúlt négy évben.
Források:
http://komlomedia.hu/video.php?id=2002052004#sthash.hTRNGDtd.dpbs

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
163176
Feltöltve
2014.04.19. 22:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.19. 22:10

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
163175
Feltöltve
2014.04.19. 22:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.19. 22:10

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
163177
Feltöltve
2014.04.19. 22:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.19. 22:11

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
163178
Feltöltve
2014.04.19. 22:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.19. 22:11

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
163179
Feltöltve
2014.04.19. 22:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

163180

163181

163182

163183

240870
Feltöltve
2016.05.19. 08:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.19. 08:16

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
240871
Feltöltve
2016.05.19. 08:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.19. 08:17

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
240872
Feltöltve
2016.05.19. 08:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.19. 08:18

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
244015
Feltöltve
2016.06.24. 23:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.24. 23:00

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

Feltöltő
Azonosító
244016
Feltöltve
2016.06.24. 23:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.06.24. 23:00

Adalék vagy máshol

"Szirén" c. alkotás fotói Komló településről

"Új Művésztelep, Ligeti Erika szobrászművész.1970"
Feltöltő
Azonosító
298204
Forrás
FORTEPAN 87236 sz. kép
Évszám
1970
Feltöltve
2017.12.11. 18:16
Képinfó
Alkotó a képen
(Ligeti Erika)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.12.11. 18:16
1970, Archív felvétel
"Új Művésztelep, Ligeti...Teljes szöveg"Új Művésztelep, Ligeti Erika szobrászművész.1970"Kevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

17.12.11. 18:16
1 új fotót töltöttem a "Szirén" műlaphoz!
16.10.11. 13:27
A "Szirén" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.06.24. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Szirén" műlaphoz!
16.06.24. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Szirén" műlaphoz!
16.05.19. 08:18
1 új fotót töltöttem a "Szirén" műlaphoz!
16.05.19. 08:17
1 új fotót töltöttem a "Szirén" műlaphoz!
16.05.19. 08:16
1 új fotót töltöttem a "Szirén" műlaphoz!
14.04.19. 22:32
Csuhai István publikálta "Szirén" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.