Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 11.

Székesfehérvár
Deák Ferenc utca 11.
Az alkotás az intézmény előterébe belépve jobbra található.

Felállítás1955

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2014.04.14. 21:21
Dr. Jáky József (1893-1950) 1953 óta a névadója Székesfehérváron a Jáky József Műszaki Szakközépiskolának, mely pár éve – 2008 óta – a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye nevet viseli. A névadónak állít emléket Turáni Kovács Imre Jáky Józsefet ábrázoló mellszobra, mely az iskola előterében található.

A mészkő mellszobor egy valamivel kisebb, mint másfél méter magas mészkő talapzaton került elhelyezésre. A szobor és a talapzat arányos, a talapzat felirata:
„Jáky József 1893-1950)”

Az alkotás jelzése (a bal vállrészen): "Turáni Kovács 1955"

Jáky József (1934-ig Janicsek József) 1915-ben a Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd ugyanitt tanársegédként dolgozott. A talajmechanika iránti érdeklődése eredményeképpen az Egyesült Államokban töltött ösztöndíjas időszak után hazatérve a műegyetemen megszervezte Európa egyik első talajmechanika laboratóriumát. 1948-ban Kossuth-díjat kapott, 1950-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
Források:
http://www.jaky.hu/evkonyv/elso-negyedszazad
http://www.jaky.hu/iskolank-nevadoja

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Jáky József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
162746
Feltöltve
2014.04.14. 21:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.14. 21:08

"Jáky József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
162748

162750

162751

162752

162754
Feltöltve
2014.04.14. 21:09

Aerdna 14.04.14. 21:09

"Jáky József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
162755
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2014.04.14. 21:09
Képinfó
Szignó a képen

162756

162757
Feltöltve
2014.04.14. 21:17

Aerdna 14.04.14. 21:17

"Jáky József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
162758
Feltöltve
2014.04.14. 21:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.04.14. 21:18
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.01.10. 13:39
Megérintettem a "Jáky József" alkotást
14.04.14. 21:21
Aerdna publikálta "Jáky József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.