Harsányi János-mellszobor

Budapest, III. kerület, Kelta utca 2.

Budapest
III. kerület, Kelta utca 2.
Zsigmond Király Főiskola díszcsarnokában látható. (jobb 4)

Felállítás2006

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
ATTILA SISKOVITS
2014.04.25. 23:09
"Egy zuglói gyógyszerész gyermekeként született 1920-ban. 1938-ban érettségizett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. 1942-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett Budapesten. Zsidó származása miatt 1944 májusától novemberéig munkaszolgálatos Budapesten. 1945-ben századát Ausztriába deportálták, de ő megszökött a pályaudvarról, s Raile Jakab jezsuita szerzetesnél bujdosott a Mária utcai kolostor pincéjében. Eközben előadásokat hallgatott a Katolikus Hittudományi Főiskolán. 1946-tól filozófiát hallgatott, 1947-ben doktorált, majd Szalai Sándor szociológiai intézetében tanársegéd lett. 1948-ban a gyógyszertárak államosítása után leendő feleségével, Klauber Annával Ausztriába menekült. 1950-ben Ausztráliába emigrált, ahol három évig gyári munkásként dolgozott. 1954-1956-ban a Brisbane-i Egyetemen közgazdaságtant tanított. 1956-ban Rockefeller-ösztöndíjat kapott a Stanford Egyetemre. Kenneth Arrow mellett 1958-ban közgazdasági doktorátust szerzett. Főként matematikát és statisztikát tanult. 1958-ban feleségével visszatért Ausztráliába, s a Canberrai Egyetemen kapott kutatói állást. Arrow segítségével 1961-ben a Detroiti Egyetemen kapott állást. 1964-ben a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora lett. Egyetlen gyermeke, Tom is ekkor született.
1994-ben – John Forbes Nashsel és Reinhard Seltennel megosztva – „a nem-kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis terén végzett úttörő munkásságért” Nobel-díjat nyert. Élete végén Alzheimer-kórban szenvedett. 80 éves korában szívroham végzett vele."
Források:
http://wignerkozepiskola.hu/wigner/iskola/szoborpark.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hars%C3%A1nyi_J%C3%A1nos

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Harsányi János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209955
Feltöltve
2015.06.24. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.24. 19:00

"Harsányi János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
162539
Feltöltve
2014.04.13. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ80/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.13. 08:41

"Harsányi János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
162605
Feltöltve
2014.04.14. 02:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/13 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.14. 02:48

"Harsányi János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209959
Feltöltve
2015.06.24. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.24. 19:01

"Harsányi János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209956
Feltöltve
2015.06.24. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO800

209960
Feltöltve
2015.06.24. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.24. 19:02

"Harsányi János-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
209957
Feltöltve
2015.06.24. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.24. 19:01
Összesen 7 fotó

Műlap története

15.06.24. 19:02
1 új fotót töltöttem a "Harsányi János-mellszobor" műlaphoz
15.06.24. 19:01

15.06.24. 19:00
1 új fotót töltöttem a "Harsányi János-mellszobor" műlaphoz
14.04.25. 23:09
A közösség publikálta ATTILA SISKOVITS "Harsányi János-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.