Erkel Ferenc mellszobra

Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 30

Budapest
VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 30
A színház előcsarnokában, a középtengelytől kicsit jobbra. Előadások...Teljes szövegA színház előcsarnokában, a középtengelytől kicsit jobbra. Előadások előtt, a szünetben és után szabadon megtekinthető.Kevesebb szöveg

Felállítás1956

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2014.04.12. 22:59
Az egykori Tisza Kálmán téren 1911-ben nyitott meg az első színház, a rákövetkező száz évben sokféle néven, sokféle jelleggel, leggyakrabban mégiscsak zenés színházként állt itt nagy befogadóképességű közösségi épület, miközben a tér elnevezése is többször változott. 1951-ben szűnt meg önállósága, és lett az addigra átalakított színházépület a Magyar Állami Operaház részévé, 1953-ban nevezték át Erkel Színházzá. Erkel Ferenc márvány mellszobra, Kovács Ferenc munkája 1956-ban került a színház belső előcsarnokába, és a 2013-ra befejeződött felújítás, az intézményi önállósulás után is a helyén maradt. Az Erkel Színház ma az Operaház testvérszínháza.

A szobor besorolásánál haboztam a "szocialista realista" kategóriánál, olyannyira programatikusan szomorú és heroikus a zeneszerző tekintete.
További linkek
A színház történetéről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erkel_Sz%C3%ADnh%C3%A1z

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Erkel Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
162492
Feltöltve
2014.04.12. 22:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.12. 22:38

"Erkel Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
162494
Feltöltve
2014.04.12. 22:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

162495
Feltöltve
2014.04.12. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.12. 22:39

"Erkel Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
162497

162498
Feltöltve
2014.04.12. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FX10
ƒ28/10 • 1/13 • ISO400

162496

162499

241572
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.05.25. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.25. 16:50
2013. december

"Erkel Ferenc mellszobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
241571
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.05.25. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/28 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.25. 16:49
2013. december
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.07.17. 16:07
Megérintettem az "Erkel Ferenc mellszobra" alkotást!
16.05.25. 16:50
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc mellszobra" műlaphoz!
16.05.25. 16:49
1 új fotót töltöttem az "Erkel Ferenc mellszobra" műlaphoz!
14.04.12. 22:59
Csuhai István publikálta "Erkel Ferenc mellszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.