Békéscsaba, Gyulai út 5.

Békéscsaba
Gyulai út 5.
A Munkácsy Mihály Emlékház homlokzatán látható.

Felállítás2009

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2014.04.06. 23:16
Soha nem értettem a Munkácsy Mihály munkásságát egekbe emelő írásokat, mert az egyetemes művészettörténeti könyvekben, meg sem említik a nevét. Valamivel több mint egy hete mégis a legújabb Munkácsy kiállítás, a "Munkácsy 170" miatt mentem el a városba.
http://www.munkacsy.hu/index.fcgi?rx=&item=&nyelv=hu&menuparam3=144&menuparam_6=821&type=6
Érdemes volt megnézni. Az viszont a múzeumban volt.

Ezt a domborműves emléktáblát viszont a Munkácsy Emlékház homlokzatán helyezték el. Először megörültem, mert a listámon volt egy Mladonyiczky Béla által készített Munkácsy dombormű, de annak 1978-as a dátuma, ezt pedig a ház megnyitásának 15. évfordulóján, 2009-ben állította a város önkormányzata.
Amikor ott voltam kollégiumban, ez a ház, ahol egykor Munkácsy gyermekkorának egy részét töltötte, egy romos épület volt.
Örülök, hogy 1994-ben megnyitotta kapuit az emlékház.
2008-ban, amikor először láttam az emlékházat, nagyon megkapott a meghittsége, a rendezett kiállítási terek. Most viszont annál nagyobb volt a rendetlenség. Éppen az időszaki kiállítást bontották le, és ennek minden nyoma ott volt az épületben. Nem értettem, akkor miért nem zárták be technikai okokra hivatkozva aznap.
A szürke gránittáblán aranyozott betűkkel írt szöveg jól olvasható a fotón. A tábla tetején helyezték el a bronz domborművet, ami kicsit nagyobb, mint egy szokásos érem.
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mladonyiczky-bela-5599
Munkácsy életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1csy_Mih%C3%A1ly#Eml.C3.A9kezete

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161821
Feltöltve
2014.04.05. 00:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:22

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161822
Feltöltve
2014.04.05. 00:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:23

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161823
Feltöltve
2014.04.05. 00:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:23

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161824
Feltöltve
2014.04.05. 00:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/500 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:23

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161825
Feltöltve
2014.04.05. 00:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:23

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161826
Feltöltve
2014.04.05. 00:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:24

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161941
Feltöltve
2014.04.06. 18:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.06. 18:06

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Így találtuk a környezetet, amikor odaérkeztünk. Az emléktábla szinte elveszett a sok próbababa között...
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161827
Feltöltve
2014.04.05. 00:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ79/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.05. 00:25
Így találtuk a környezetet, amikor odaérkeztünk. Az emléktábla szinte elveszett a sok próbababa között...

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
434070
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 08:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 08:24
2015. szeptember

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505162
Feltöltve
2022.10.18. 06:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.18. 06:41

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505163
Feltöltve
2022.10.18. 06:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/100 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.18. 06:41

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505164
Feltöltve
2022.10.18. 06:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/40 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.18. 06:41

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505165
Feltöltve
2022.10.18. 06:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/30 • 44.8mm • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.18. 06:41

"Munkácsy Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505166
Feltöltve
2022.10.18. 06:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/25 • 24.2mm • ISO400

505167

Összesen 15 fotó

Műlap története

23.08.03. 16:12
Megérintettem a "Munkácsy Mihály" alkotást
22.10.18. 06:41
6 új fotót töltöttem a "Munkácsy Mihály" műlaphoz
22.10.06. 11:59
Megérintettem a "Munkácsy Mihály" alkotást
22.09.17. 15:04
Megérintettem a "Munkácsy Mihály" alkotást
21.02.23. 08:24
1 új fotót töltöttem a "Munkácsy Mihály" műlaphoz
14.04.06. 23:16
TundeK62 publikálta "Munkácsy Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.