Sipos Edit-mellszobor

Szentes, Csallány Gábor part 9.

Szentes
Csallány Gábor part 9.
Az üdülőközpont területén.

Felállítás2014. március 29.


Lantos Imre
2014.04.01. 12:03
"Sipos Edit (Szentes, 1975 – Szentes, 2013) világ- és Európa-bajnok válogatott magyar vízilabdázó. Százötven alkalommal szerepelt a magyar női vízilabda-válogatottban.
Sipos Edit 1975. március 2-án született Szentes városában. Sportpályafutását az úszással kezdte, azonban – miután az orvosok véleménye szerint túlterhelte magát – később áttért a vízilabdára."
Források:
http://www.szenteskincsei.gportal.hu/gindex.php?pg=35320978&nid=6499816
Göröntsér Vera
2016.09.16. 12:44
Még 2013-ban bankszámlát nyitottak a sportoló gyógykezelésének támogatására. Ezt az összeget az ő egyik utolsó kérése szerint a "helyi onkológia" felújítására kellett fordítani. A Csúcsrajárók Alapítvány (egyben az emlékünnepély szervezője) kezelésében ez megtörtént, de mégis az a döntés született, hogy a kiváló sportoló emlékére szobrot is állítanak.
Ugyanakkor sétányt is neveztek el róla a ligeti uszoda mellett, ahová az alkotás is került.

Képek a szobor avatásáról:, ill. az ünnepségről https://www.facebook.com/szentesimozaik/photos/?tab=album&album_id=510913182371767

A forrásnál jelölt cikkben egészében olvasható a megemlékező beszéd is, valamint egy videó is elérhető az avatásról..
Források:
http://waterpolo.hu/hir/1778/felavattak-sipos-edit-szobrat-szentesen

Lantos Imre műlapja


Cím alapján hasonló

"Sipos Edit-mellszobor" c. alkotás fotói Szentes településről

Feltöltő
Azonosító
161382
Forrás
Nagy Zsolt Imre
Feltöltve
2014.04.01. 11:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 14.04.01. 11:56

"Sipos Edit-mellszobor" c. alkotás fotói Szentes településről

Feltöltő
Azonosító
161398
Forrás
Nagy Zsolt Imre
Feltöltve
2014.04.01. 13:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 14.04.01. 13:49

"Sipos Edit-mellszobor" c. alkotás fotói Szentes településről

Feltöltő
Azonosító
161399
Forrás
Nagy Zsolt Imre
Feltöltve
2014.04.01. 13:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 14.04.01. 13:50
Összesen 3 fotó

Műlap története

14.04.01. 13:48
A "Sipos Edit-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.04.01. 12:03
Lantos Imre publikálta "Sipos Edit-mellszobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.