Linhart György portrédomborműve

Mosonmagyaróvár, Vár 2.

Alternatív, helyi címek:A magyaróvári Gazdasági Akadémia relief-panteonja IX.

A várudvar bejáratával szemközti falon jobboldalt a legszélső dombormű,...Teljes szövegA várudvar bejáratával szemközti falon jobboldalt a legszélső dombormű, körbejárva a panteont a sorban a kilencedik darab.Kevesebb szöveg

Felállítás1958

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2014.03.30. 11:01
Végre egy dombormű, ahol az alkotó és az évszám jól kiolvasható! Ez rá is fért a reliefre, ugyanis Csúcs Ferenc alkotása semelyik közkeletű listán nem szerepel, még a szobrásznak szentelt honlapon sem, de az éles surlófénynek köszönhetően az alapadatok a mellékelt fényképeken is láthatóak. Ha az évszám egyúttal a felállítás éve is, akkor Linhart György portrédomborműve az elsők között kerülhetett a helyére a panteonban.

Linhart György (1844-1925) mezőgazdász, mikológus, a magyarországi tudományos növénykórtan és -védelem megalapozója azok közé tartozott, akik tanulmányaikat a Magyaróvári Császári és Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézetben végezték, de tanítani már a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián tanítottak - ő éppen az átalakítás évétől, 1874-től kezdve. Harminc éven át volt az Akadémia növénytani tanszékének vezetője, de vezetett két ún. "állomást" is az Akadémián belül, 1884-től a Vetőmagvizsgáló Állomást, 1897-től még nyugdíjba vonulását követően is pedig a Növényélettani és Kórtani Állomást. (Ezek az Állomások voltaképpen modern értelemben vett kutatóhelyek voltak az Akadémia fenntartásában, itt a tudományos munka és kutatás előrébb került, mint a tényleges gyakorlati oktatás.) Mikológusként, a gombák kutatójaként 5 kötetes monográfiát írt Magyarország gombáiról, Darányi Ignác megbízásából tett javaslatai alapján szervezték át a század utolsó éveiben a gazdászképzést, és ugyan szülővárosában, az akkor már Budapestnek nevezett Pesten halt meg, Magyaróváron temették el.
Források:
http://mmel.nansoft.hu/?o=szc&c=350#C350

Cím alapján hasonló

"Linhart György portrédomborműve" c. alkotás fotói Mosonmagyaróvár településről

Feltöltő
Azonosító
161104
Feltöltve
2014.03.30. 00:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.30. 00:53

"Linhart György portrédomborműve" c. alkotás fotói Mosonmagyaróvár településről

Feltöltő
Azonosító
161105
Feltöltve
2014.03.30. 00:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.30. 00:54

"Linhart György portrédomborműve" c. alkotás fotói Mosonmagyaróvár településről

Feltöltő
Azonosító
161106

A Linhart György-dombormű, tőle balra a Kosutány Tamást ábrázoló portré, elöl a Lenau-mellszobor leírásában már említett Lenau-emlékpad.
Feltöltő
Azonosító
161107
Feltöltve
2014.03.30. 00:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.03.30. 00:54
A Linhart György-dombormű, tőle balra a Kosutány Tamást ábrázoló portré, elöl a Lenau-mellszobor...Teljes szövegA Linhart György-dombormű, tőle balra a Kosutány Tamást ábrázoló portré, elöl a Lenau-mellszobor leírásában már említett Lenau-emlékpad.Kevesebb szöveg

"Linhart György portrédomborműve" c. alkotás fotói Mosonmagyaróvár településről

Feltöltő
Azonosító
191401
Feltöltve
2014.12.28. 21:47
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.12.28. 21:47
Összesen 5 fotó

Műlap története

05.03. 12:21
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Linhart György portrédomborműve" feltöltésünket!
14.12.28. 21:47
1 új fotót töltöttem a "Linhart György portrédomborműve" műlaphoz!
14.03.30. 11:01
Csuhai István publikálta "Linhart György portrédomborműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.