Szószék díszítményei

Győr, Szent Imre út 35.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A győr-nádorvárosi templom szószéke

Győr
Szent Imre út 35.
A templom szentélyében, szemből nézve bal oldalon.

Felállítás1941

Mattioni Eszter (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2014.03.30. 19:14
Második próbálkozásra sikerült a Szent Imre templomot azonosítani. Az alkotóról szóló könyvben, is csak annyi olvasható,: "Győr, Nádorváros". Márpedig Nádorváros elég nagy, több katolikus templommal is büszkélkedik, így első alkalommal a jó-szándékú (de tényleg!) helybéliek egy tipikus barokk templomhoz irányítottak, amit ráadásul éppen tataroztak (elég nehéz volt bejutni).

Nehezen hittem, hogy a lapon már portáljával és külső szobraival fenn lévő, ismert templomhoz kell visszakanyarodnom. De sikerült azonosítani, megtalálni és időben érkezni.

A könyvből képek által ismert szószék hátterét Szőnyi István hat képből álló freskója adja, témája/címe: "Krisztus a világegyházban diadalmaskodik".

A bal oldalon emelkedő "hengeres szószék" külső felületén a középpontban a nagy jeruzsálemi kereszt látható. A két szélen egy-egy galamb és kereszt "zárja le" a felület díszítményeit.
Középen a négy evangélista ismert szimbólumai láthatók: az angyal: Máté; az oroszlán: Márk; az ökör: Lukács; a sas: János.

A szószékre vezető lépcső oldalfala is "tanít", a magvetőről szóló példabeszéd alapjait mutatja. A templom honlapjáról: "Az elvetett isteni magvakat az útfélen az égi madarak szedik fel, a tövisek közé hullottakat elfojtják a tövisek, a sziklára esetteket a hőség szárítja el, de amelyek a jó földben gyökereztek meg, azok százannyi termést hoztak."

Mattioni Eszter egyedülálló, az Artportal felsorolásában az elsőként jelölt alkotásának anyaga (a könyv szerint) márványzúzalékos öntvény, ami tulajdonképpen a hímeskő felé vezető kutató munka egy köztes eredménye lehet. A hímeskő ebben az időben már ismert volt, ezzel az alkotással egyidős pl. a "Halak" című – igaz, nem itt, a lapon látható, hanem Svájcban "fellelhető" falikép. Az anyagválasztást véleményem szerint a hengeres forma indokolja, bizonyára jobban formálható, igazítható. Az öntvény szóból arra következtetek, hogy a formára igazítás után dermed, akkor veszi fel a végső alakját.
Források:
Mattioni Eszter (Wosinszky Mór Megyei Múzeum, az alkotóval közös kiadásban); A könyvet tervezte: Lengyel János, 1990.
http://szentimregyor.hu/jdoc4/index.php/templomunk/templomunk-muveszeti-ertekei?id=122
http://szentimregyor.hu/jdoc4/index.php/templomunk/templomunk-muveszeti-ertekei?id=64

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
161073
Feltöltve
2014.03.29. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.29. 20:16

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
161076
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.29. 20:17

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
161075
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

161074

161077
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

161078
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO800

161079
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

161081

161085
Feltöltve
2014.03.29. 20:24

Göröntsér Vera 14.03.29. 20:24

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
161080
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.29. 20:17

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
161083
Feltöltve
2014.03.29. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

161082

352977
Feltöltve
2019.05.02. 04:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 04:48

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
352978
Feltöltve
2019.05.02. 04:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 04:49

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
352979
Feltöltve
2019.05.02. 04:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/20 • 9.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 04:50

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
352980

352981
Feltöltve
2019.05.02. 04:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 04:51

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
352982
Feltöltve
2019.05.02. 04:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/15 • 9.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.02. 04:51

Archív fotók

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208709
Forrás
Szépművészet 1943 (Modern egyházművészet Győrött)
Évszám
1943
Feltöltve
2015.06.12. 22:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.12. 22:30
1943, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Az 1941-ben megrendezett egyházművészeti kiállításon szerepelt a szószék a kiállítási térben...
Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208710
Forrás
Szépművészet 1941
Évszám
1941
Feltöltve
2015.06.12. 22:32
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.12. 22:32
1941, Archív felvétel
Az 1941-ben megrendezett...Teljes szövegAz 1941-ben megrendezett egyházművészeti kiállításon szerepelt a szószék a kiállítási térben...Kevesebb szöveg

"Szószék díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
208711
Forrás
Szépművészet 1941
Évszám
1941
Feltöltve
2015.06.12. 22:32
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.12. 22:32
1941, Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.05.02. 20:06
A "Szószék díszítményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.02. 04:51
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
19.05.02. 04:51
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
19.05.02. 04:50
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
19.05.02. 04:50
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
19.05.02. 04:49
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
19.05.02. 04:48
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
15.06.12. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
15.06.12. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
15.06.12. 22:30
1 új fotót töltöttem a "Szószék díszítményei" műlaphoz
14.03.30. 19:14
Göröntsér Vera publikálta "Szószék díszítményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.