Integető
Madách Imre utca 4.
A katalógus szerint az öntvény alumíniumból készült. Próbáltam óvatosan megkapargatni, de vastag kemény réteg borítja, ami lehet festék, vagy valamilyen bevonat. A zöldes patina miatt mégis inkább bronznak vélem.
http://picgro.com/images/2014/03/30/IMG8653.jpg
"Pátzay Pál: Ez az, amiről a múltkor is beszéltem. Az a divat, hogy egy alakot mintáznak és rátesznek egy-két jelet, mintha ruha volna rajta. Közben minden idom látható, nem tudni, hogy felöltözött vagy sem.
Blaski János: Nagyobb ruha sem javítana sokat.
Pátzay Pál: A ruhás ember más idomot ad, mint a meztelen ember. A maga nemében a Pándi Kiss ilyeneket csinál, ezt nem lehet visszautasítani.
Szilárd György: Azt hiszem, elfogadhatjuk ezt Pánditól.
Bernáth Aurél: A köldököt el kell tüntetni.
Pátzay Pál: És mindent, amit a ruhának el kell takarnia."
A Művészeti Bizottság határozata szerint "a Művészeti Bizottság elfogadja a szobrot, de tekintettel arra, hogy egy felöltözött szoborról van szó, ez egyértelműbben nyerjen kifejezést."
In: Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1962-68. Szerk. Wehner Tibor. Képző és Iparművészeti Lektorátus, Budapest, 2002. II. kötet, 1118. oldal
A szobor anyaga bronzzal patinázott alumínium.
Jelenkor 1966 6. szám 562. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/JelenkorPecs_1966_1/?pg=615&layout=s
![](/tagok/0a340856ec8ff79b80e3f0e7a090c951_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/768b64a920b868ba12b1d8b8546f3f8f_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4e3f1939061fb99b4f0089c1cb94cc62_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fcbf6d79150ff6d79e32515b19fcb4fa_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d8752fdcce91a472e9a8c8bfc4053334_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d5ef73145bcbea40f2974e7fc91da810_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6c891c555f8014086fb57ec2ce9626ca_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/821cf357e70ee17c4e5e5c96986db7b7_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0b58ff3621532e595563784cafd9c560_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b64d015dda66d432c28c45311bfab7ac_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/849033ab0ea02800e10df9fe582fcfde_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2163d12f58a89d90a2c614cd6edfb017_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/47e842c3ea935523d3c8eb449a4cebfa_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eaae37cad55b669fbf67f8d6987cf649_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d900318b81ce492473b03e3c45475313_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a95924efd0d557c380b236ba1276fa31_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/53f0f62625bf8668ec1f6bcf969a80ab_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/200 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1315aada93af503ffe2fc002989b311a_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b8019b7ac14fdfd6e3a77a08bebf38ad_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c1ed7184f06a4402a487facae6ee9b40_4.jpg)
"Integető" c. alkotás fotói
pázsit lágyan hullámzó ölén. Magasra tartja karját a bronzba öntött karcsú lányalak. Búcsút int az eltávozóknak üdvözli az érkezőt? Mindegy,hogy mi feszül magasba ívelő karjai mozdulatában. Ott magasodik a szobor a park bejáratánál - mint az ifjúság, a fiatalság ércbe öntött, lírai megfogalmazásaKevesebb szöveg