Budapest, IX. kerület, Tűzoltó utca 37-47.

Budapest
IX. kerület, Tűzoltó utca 37-47.
A SOTE Elméleti Tömb aulájában.

Felállítás2010

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2014.03.13. 20:19
A "Nagyjaink bronzban" sorozat egy együttműködés eredménye a SOTE és a Képzőművészeti Egyetem között. Így évente születnek domborművek, amik híres orvos-elődöket ábrázolnak, míg ez alkalom a szobrászszakos hallgatók megmérettetésére, arra, hogy már hallgató korukban elinduljanak a nyilvánosság felé.

Magyar Pál (1942–2009) kora legismertebb pulmonológus orvosa volt, szakterülete a pulmonológián kívül az allergológia. Számtalan publikációja (könyv, ill. kiadvány formájában) jelent meg és kapható a mai napig. Többször nyilatkozott is ezekhez a kérdésekhez kapcsolódóan.
A tüdőgyógyászat 1942-ben kapott önálló tanszéket, ebből lett 1953-ban a Pulmonológiai Klinika, aminek Magyar Pál 1994 és 2007 között igazgatója volt.
További tisztségei: a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke volt a nyolcvanas évektől, majd az általuk létrehozott Magyar Pulmonológiai Alapítvány elnöke is.

A fotózás után kigyűjtöttem azokat az elérhetőségeket, ahol tudósítás volt az avatásokról, a fiatal alkotókról, nevekről. Sajnos a 2010-es évi tudósításról ez a fajta információ eltűnt. Az alkotó rubrikája így a szerkesztéskor üres maradt. Sikerült azonban a kapcsolatot felvenni az egyetemmel. Ezúton is köszönöm a segítségüket.
Források:
http://semmelweis.hu/hirek/2010/11/15/dombormuavatas-az-elmeleti-orvostudomanyi-kozpontban/
http://www.tudogyogyasz.hu/hirek.aspx?&nid=24288&cid=32
http://semmelweis.hu/pulmonologia/a-klinika-tortenete/
További linkek
Fókuszban a tüdőbetegségek; A téma szakértője: dr. Magyar Pál, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának professzora http://www.lam.hu/folyoiratok/lam/0612/10.htm

Tagi gyűjteményben
SOTE Nagyjaink bronzban

Cím alapján hasonló

"Magyar Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
159562
Feltöltve
2014.03.11. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.11. 14:36

"Magyar Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
159563
Feltöltve
2014.03.11. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

159565
Feltöltve
2014.03.11. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO160

159564
Feltöltve
2014.03.11. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

159566
Feltöltve
2014.03.11. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

159567
Feltöltve
2014.03.11. 14:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.11. 14:36

"Magyar Pál" c. alkotás fotói

Átrendezés után
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160753
Feltöltve
2014.03.25. 10:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.25. 10:17
Átrendezés után

"Magyar Pál" c. alkotás fotói

Új helyén
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
160751
Feltöltve
2014.03.25. 10:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.25. 10:17
Új helyén
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.03.18. 13:11
A "Magyar Pál" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.13. 20:19
Göröntsér Vera publikálta "Magyar Pál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.