Alternatív, helyi címek:Fehérkereszt, Fehérkép

A Nickről a Műgát felé vezető út mellett, a falu szélén a betonüzem közelében

Felállítás1678

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2014.03.07. 21:34
A nyugat-dunántúli út menti szakrális kisemlékek (keresztek, szobrok) többségét a XIX. század végén vagy a XX. század elején állították. A XVIII. századiak már ritkaság számba mennek. Van néhány olyan is, amelyet még ennél is korábbinak vélnek, de ezek pontos datálása többnyire bizonytalan. A nicki képoszlop jelentőségét így első sorban nem a látvány adja, hanem a rajta szereplő két évszám - 1678 és 1766. Az első bizonyára a felállítás, a második valószínűleg a felújítás dátuma. Tehát egyike Magyarország legrégibb, évszámmal is jelzett képoszlopainak.
A négyszög alapú oszlopon jelenleg más felirat nem olvasható.
A képoszlop szerepel a II. katonai felmérés térképén is.
Források:
A második katonai felmérés (1806 - 1869) - http://mapire.staatsarchiv.at/hu/map/mkf_hun/?zoom=15&lat=47.40251&lon=17.02101



Kapcsolódó
Kereszt-oszlop

Cím alapján hasonló

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
158921
Feltöltve
2014.03.05. 21:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.03.05. 21:37

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
158922
Feltöltve
2014.03.05. 21:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.03.05. 21:50

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
158924
Feltöltve
2014.03.05. 21:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.03.05. 21:55

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
166597
Fotózva
2008. december
Feltöltve
2014.05.26. 11:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.26. 11:21
2008. december

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
427194
Feltöltve
2020.12.20. 17:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 7.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.12.20. 17:41

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
427195
Feltöltve
2020.12.20. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 22.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.12.20. 17:44

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
553674
Feltöltve
2024.02.18. 20:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:27

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
427196
Feltöltve
2020.12.20. 17:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 5.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.12.20. 17:47

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
553675
Feltöltve
2024.02.18. 20:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:27

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
553676
Feltöltve
2024.02.18. 20:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:31

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
553677
Feltöltve
2024.02.18. 20:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 105mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:31

"Képoszlop" c. alkotás fotói

Település
Nick
Feltöltő
Azonosító
553678
Feltöltve
2024.02.18. 20:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 24.02.18. 20:31
Összesen 12 fotó

Műlap története

8 perce
2 új fotót töltöttem a "Képoszlop" műlaphoz
8 perce
1 új fotót töltöttem a "Képoszlop" műlaphoz
12 perce
2 új fotót töltöttem a "Képoszlop" műlaphoz
20.12.20. 17:47
1 új fotót töltöttem a "Képoszlop" műlaphoz
20.12.20. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Képoszlop" műlaphoz
20.12.20. 17:41
1 új fotót töltöttem a "Képoszlop" műlaphoz
14.03.07. 21:34
Orbán Róbert publikálta "Képoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.