Millenniumi emléktábla

Hortobágy, 33-as út mentén

Hortobágy
33-as út mentén
A Kilenclyukú Híd keleti pillérén látható.

Avatás2001. augusztus 20.


TundeK62
2014.03.02. 21:10
Régóta feladatom, hogy ezt a dombormű-sorozatot bemutassam Hajdú-Bihar megyéből. Kb. egy hete kerestem egy könyvet a Benedek Könyvtárban, de ezt találtam meg helyette, amiben ennek az alkotásnak az adatai is vannak. A sorozat első tagját még 2009-ben fotóztam, az utolsó előttit a tegnapi napon, és már csak egy van a 12 táblából, amit egyáltalán nem is láttam. Úgyhogy majdnem teljes a sorozat.

Hortobágyon, a Kilenclyukú-híd, faluhoz közelebb eső hídpillérén lehet megtalálni ezt a táblát.
A címen kívül az alábbi szöveget tartalmazza:
" A magyar államalapítás ezeréves
Évfordulóján, a XVII-XVIII-XIX. századokban
épült Hortobágyi Nagycsárda, Szekérállás
és a Kilencnyílású kőhíd
műemlékek védelmét megerősítjük"
A táblát négy szervezet közösen állíttatta: az Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, Hortobágy község Önkormányzata, és a Megyei Műemléki Albizottság

Az avatáson Ruppert László a KVM helyettes államtitkára tartott megemlékezést. A híd 1951 óta műemlék.

Az avatásra szóló meghívó: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=410753

A táblán a "székállás" szó téves kifejezés. Helyesen szekérállás – ez ma a Pásztormúzeum épülete.
A székálló szó az értelmező kéziszótárban: húst kimérő mészároslegényt jelent. A székállás kifejezés nem szerepel a szótárban. (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972): 1259. p.
Források:
Millenniumi emléktáblák (szerk.: Angyal László András), 279-294. p.

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157546
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.16. 23:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:35
2012. április

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157547
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.16. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:36
2012. április

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
157548
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.02.16. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:36
2012. április

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
158624
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.03.02. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.02. 21:30
2012. április

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Mindegyik táblán ez a dombormű látható.
Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
158625
Feltöltve
2014.03.02. 21:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.02. 21:59
Mindegyik táblán ez a dombormű látható.

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
158626
Feltöltve
2014.03.02. 22:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.02. 22:00

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
422246
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.10.28. 14:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.28. 14:59
2019. május
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.07.27. 10:11
A "Millenniumi emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.28. 14:59
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emléktábla" műlaphoz
14.03.02. 21:10
TundeK62 publikálta "Millenniumi emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.